Az orosz Ipari és Kereskedelmi Minisztérium javaslata alapján szükség lenne 10 tonnás szállítmány eljuttatására alkalmas léghajó megtervezésére. A projekt értelmében először egy kísérleti léghajót építenének, majd kidolgoznák a sorozatgyártásra alkalmas típusokat.

A szakemberek úgy látják, hogy az olaj-és a gázszférában igen nagy szükség lehet ilyen szállítóeszközre: például a fúróberendezések eljuttatására, amikor tengeri talapzaton szerelnek fel fúrótornyokat. Ezen kívül sikerrel alkalmazhatók lennének atom- és vízi-erőművek szerelésénél, az erdőgazdaságban, a hajók kirakodásakor, villamos távvezetékek szerelésekor. Számos nagy cég, mint például a Norilszki Nikkel vagy az Alrosa fejezte ki érdekeltségét a projektben. Ugyanakkor nincs egységes vélemény arról, hogy raksúlyát és szállítási távolságot illetően milyen is legyen az új, orosz léghajó. Vagyim Gyomin, a Moszkvai Repülésügyi Intézet kísérleti repülőgép-gyártási tervezőirodájának főkonstruktőre szerint a léghajónak alkalmasnak kell lennie több mint tíz tonnás rakományok szállítására.

- A gazdaságnak szüksége van a sorozatgyártású léghajóra. A raksúlynak meg kell haladnia a legnagyobb helikopter, Mi-26 hasonló mutatóját, amelynek maximális raksúlya közel 25 tonna. Azaz: a léghajónak tehát 50 tonnás szállítmányt is el kell juttatnia. Ebben az esetben iránta stabil lesz a kereslet. Ami pedig a repülési távolságot illeti, legalább ezer kilométeres kell, hogy legyen, de jobb ha ezertől ötezerig terjed.

A nem szokványos alakú rakományok szállításánál a léghajók különösen hasznos szolgálatot tehetnek - állapítja meg a szakértő. Például az északi vidékek éghajlati feltételei között a rakományok eljuttatása speciális intézkedéseket igényel, és ez akár egy vagy másfél évet is igénybe vehet, miközben léghajóval napok alatt célja juttatható a szállítmány. A léghajó a szerelési munkáknál is fontos szerepet kaphat, mert „függhet” az építkezési terület fölött és leszállhat tengeráramlatra. Korlátlanul vihet rakományokat, miközben a szállítás biztonságos és ökológiai szempontból megbízható.

Az erőstruktúrák - köztük a Védelmi Minisztérium - ugyancsak érdeklődést mutatnak a léghajók iránt. Ezek a léghajók ugyanis a járőrözés, a műszaki monitoring és a légi felvételek készítése szempontjából ígéretesek.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3810112

Jelenleg az oldalon

4
Online