A mikroblog jogerősen is elveszítette azt az eljárást, amelyben Malcolm Harris Occupy-aktivista 2011-es tweetjeinek kiadása volt a tét. A platform vagy átadja a kért információkat, vagy büntetést fizet.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség tudósítása szerint az illetékes bíróság elutasította a Twitter fellebbezését, így Matthew A. Sciarrino Jr. New York-i bíró korábbi döntése jogerőre emelkedett. A bíró júliusban arra kötelezte a mikroblogot, hogy átadja a bűnüldöző hatóságoknak Malcolm Harris 2011. szeptember 15. és december 31. között megjelentetett tweetjeit. A férfi egyike volt annak a 700 Occupy-tüntetőnek, akik tavaly ősszel a Brooklyn hídon demonstráltak és akiket végül csendháborításért jelentettek fel. A férfit az ügyészség ezenkívül azzal vádolja, hogy nem tett eleget a rendőrségi felszólításoknak, Harris azonban ezt tagadta. A bíróság az üzeneteket bizonyítékként akarja felhasználni.

A mikroblog vezetői alig pár napos haladékot kaptak. Amennyiben nem adják ki a kért üzeneteket, akkor a cégnek büntetést kell fizetnie. Ennek összegét a társaság elmúlt két üzleti negyedévének eredményei alapján állapítja meg a bíróság. A vállalat azzal védekezett, hogy az információk az amerikai alkotmány 4. kiegészítő cikkelye hatálya alá tartoznak, vagyis a magánszféra részét jelentik, így ezekbe az adatokba csak házkutatási engedély birtokában tekinthetnének bele a hatóságok, ilyen engedéllyel azonban az ügyészség nem rendelkezik. A bíró nem fogadta el ezt az érvelést, mondván az üzenetek korábban már megjelentek, így nem tekinthetők a magánszféra részének.

A Twitter júliusban nyilvánosságra hozta az úgynevezett Transparency Report dokumentumát, amelyből kiderül, hogy hány ország hivatalai kérték a tweetek törlését vagy a felhasználói adatok kiadását. Kiderült, hogy az Egyesült Államok különböző hatóságai összesen 679 alkalommal próbálták meg kikérni a cégtől a felhasználói adatokat és az esetek 75 százalékában jártak sikerrel.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4558968

Jelenleg az oldalon

8
Online