Magasabb fordulatszámon kell pörögniük az autógyártóknak, ha meg akarnak felelni a magasabb fogyasztói élményt, folyamatos fejlesztéseket, új szolgáltatásokat igénylő vásárlóknak.

A mobilitási szolgáltatások terjedése, a fogyasztói elvárások rohamos változása és az egyre komplexebbé váló tervezési folyamatok teljesen átalakíthatják a piacot – állítják a KPMG szakértői. A CES-en, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai vásárán bemutatott modellek már mutatják az irányt, azonban ezek elterjedéséig a régi típusokat is folyamatosan tuningolni, fejleszteni kell.

Az Uber megjelenése óta Magyarországon is sok szó esett arról, hogy az autómegosztó szolgáltatások hogyan hatnak a taxitársaságokra és a tömegközlekedési szokásokra, de arról már kevesebbet beszéltek, hogy érinti mindez az autógyártókat. A KPMG által megkérdezett autóipari vezetők szerint a következő években sehogy: a tradicionális nagy márkák dominanciáját 2025-ig semmi sem veszélyezteti, és a jelenlegi üzleti modellek is tarthatók a következő öt évben. Nem egészen így látják a helyzetet a KPMG autóipari szakértői. Tanulmányukban számos kihívást azonosítottak, melyekre a gyártóknak minél hamarabb reagálniuk kell, hogy ne tűnjenek el a süllyesztőben.

Vélhetően egyre kevesebb családra lesz jellemző, hogy két autót is fenntart, az új mobilitási szolgáltatások terjedése ugyanis megkérdőjelezheti az autótulajdonlás létjogosultságát, főképp a városokban. És ez nem csak a fejlett országokra lehet jellemző, hanem a fejlődőkre is. „Kínában, Indiában, a szubszaharai régióban rohamosan nő a középosztály, melynek, ahogy a történelmi példák mutatják, egyik első dolga autót vásárolni megtakarított pénzéből. De ez már nem az a vásárlási boom lesz, amire a gyártók számítanak, a mobilitási szolgáltatásokra ugyanis ez az új középosztály is nyitott” – tette hozzá Agócs Gábor, a KPMG autóiparért felelős partnere.

A gyártók a rekordszámú jármű-visszahívások miatt is aggódhatnak. Néhány felső kategóriás autó szoftverében már több kódsor van, mint egy katonai repülőgépében, ez a komplexitás pedig óhatatlanul is meghibásodásokhoz vezethet. A fogyasztók a szórakoztató rendszerek dizájnjára és használhatóságára is panaszkodnak, hiányolják az egyszerű kezelhetőséget. A gyártóknak jobban kell összpontosítaniuk a szoftver és az elektronika megfelelő együttműködésére, manapság ugyanis már ebben rejlik egy autó értéke.

Az autóipari vezetők kétharmada az organikus növekedést tekinti a legfontosabb stratégiának, a KPMG szakértői szerint ugyanakkor az autógyártóknak lassan be kell látniuk, hogy ez ma már kevés a sikerhez. Azok a cégek lehetnek a piac átalakulásnak nyertesei, akik a jövőre koncentrálnak, készek befektetni a technológiába, tehetségekbe, stratégiai szövetségekbe. Az új járművek tervezése és gyártása ugyanis túl költségessé, túl bonyolulttá vált ahhoz, hogy ezt egy gyártó egyedül, stratégiai partnerek nélkül menedzselje.

„Kétségtelenül nem egyszerű ma autógyártónak lenni. Egyik oldalról a szigorodó szabályozások a hagyományos technológiák optimalizálására valamint az e-autókba való befektetésre késztetik őket, másik oldalról pedig a fogyasztók várják tőlük a technológiai innovációkat és az új mobilitási kultúrához való illeszkedést, a jobb, testre szabhatóbb fogyasztói élményt. Hogy mindezeknek eleget tudjanak tenni, le kell rövidíteniük innovációs ciklusukat, és új termékekkel, de ami talán még fontosabb, új szolgáltatásokkal kell előrukkolniuk."

"Ahogy a CES-en kiállított modellek is mutatták, egy autó manapság már sokkal jobban jellemezhető guruló, nagyteljesítményű számítógépként, melyben pár éven belül már a dolgok internete (Internet of Things) is megjelenik, segítve ezzel a hatékonyabb navigálást, a kiterjesztett vezetéstámogató rendszereket, megnövelt vezetői élményt, az energiamegtakarítást, és nem utolsó sorban a biztonságot és a kényelmet. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az autógyártók szövetségeseket találjanak maguknak az innovatív technológiákkal foglalkozó cégek körében” – mondta el Agócs Gábor.

Forrás: sg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 753 239 megtekintés

Videó: 48 953 042 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032174

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh