A Daimler azt tervezi, hogy már az idén autópályán fogja tesztelni az önálló közlekedésre képes kamionjait.

A tervezettnél sokkal korábban megjelenhetnek a robot teherautók. "Biztosak vagyunk abban, hogy a következő hetekben megkapjuk az engedélyeket a német autópályákon végezhető tesztekhez, s ha ez bekövetkezik, akkor azonnal el is kezdjük a munkát" - jelentette ki Wolfgang Bernhard, a Daimler első embere. A tesztekre egész Németországban sor kerül majd, az első próbautak Baden-Württemberg tartományban lesznek. A menedzser azzal számol, hogy az első sorozatban gyártott, részben önállóan közlekedő tehergépkocsik 2-3 esztendőn belül jelenhetnek meg, ezzel pedig megelőzhetik a robotautókat. Mindez műszakilag megoldható feladatot jelent.

Az új technikával biztonságosabbá válik a közúti közlekedés. "A balesetek 97 százaléka az emberi tényezőkre vezethető vissza, és a gépek összességében biztonságosabban vezetnek, mint az emberek. A vezető nem válik teljesen feleslegessé, mindig lesz egy sofőr a kabinban, ő gondoskodik majd arról, hogy ne legyen probléma. Ugyan a vezetést teljesen átadhatom a gépnek, a fékezést és a gyorsítást is, de ellenőriznem kell az utat" - tette hozzá Wolfgang Bernhard.

A Daimler vezetője szerint a teljesen önállóan közlekedő járművek megjelenéséig még némi időnek kell eltelnie, s ebben a folyamatban az Apple, a Google és a különböző konzorciumok is részt akarnak venni. Ez azonban nem félemlíti meg őket, sőt, a Daimler elismerésnek tartja, ha például az Apple úgy dönt, hogy az ágazat annyira fontos, hogy részt akar venni ebben a folyamatban.

A szakemberek tavaly szeptemberben a Mercedes-Benz Future Truck 2025 projekt keretében vázolták fel, hogy tíz év múlva a teherautók már önállóan közlekedhetnek az autópályákon.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3800243

Jelenleg az oldalon

3
Online