Késik a Felső-Szigetköz helyi fizetőeszközének megálmodott mosoni korona bevezetése: sem a térség önkormányzatai, sem a nagyobb helyi cégek nem ismerték fel, milyen lehetőségeket rejt ez a megoldás - mondta az MTI-nek nyilatkozva az utalvány kiötlője, Juhász József, Hédervár független polgármester.

Saját faluján kívül a kistérség egyetlen települése sem állt a kezdeményezés mögé, a kistérségi társulás sem hozott még támogató döntést, márpedig ez a rendszer csak akkor életképes, ha minden szereplő mögé áll - mondta a polgármester, aki szerint a tavaly elindult soproni kékfrank példája mutatja, hogy Magyarországon is működhet sikeresen egy ilyen rendszer.

A településvezető nem kívánt találgatásba bocsátkozni arról, mikor indulhat el a rendszer.

Először május közepén beszélt az elképzelésről Juhász József az MTI-nek. Akkor azt mondta, akár jövőre forgalomba hozhatják a mosoni kistérség pénzhelyettesítőjét, a koronát, de még nem eldöntött, hogy papíralapú vagy - unikumként - elektronikus pénzhelyettesítő lesz a korona.

A "pénzt" kezdetben a 26 településsel és mintegy 60 ezer lakossal rendelkező kistérségben használnának, de nyitva hagynák a

lehetőséget arra, hogy ha sikeres a vállalkozás, akkor újabb területeket vonjanak be.

Sopronban tavaly májusban indult el a - jelenleg 545 soproni és mintegy száz más városban lévő kereskedelmi egységben elfogadott - kékfrank használata, az év elején pedig elkezdték tervezni a rábaközi tallér nyár végi, de jelenleg csúszó bevezetését.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó