Miközben megpróbáljuk a technikát emberibbé tenni, elveszíthetjük a saját emberségünket?

Sherry Turkle, a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) munkatársa meglehetősen megosztó személyiség, gondolatai mindig vitát gerjesztenek. A szakember több mint 25 éve foglalkozik a digitalizálás következményeivel. A pszichoanalitikus és szociológus szerint a technológia szinte némává tesz bennünket, túl sok a képernyő és túl kevés a személyes kapcsolat. A túl sok elektronika az összes kommunikációs forma közül a legemberibbet, a szemtől szembe való beszédet tünteti el a közéletből. Ezzel párhuzamosan pedig lassan elvész az a képességünk is, hogy beleéljük magunkat más emberek helyzetébe.

A fiatalok a folyamatos információáramlat miatt napjainkra elfelejtenek egyedül lenni, a szülőket felváltották az okostelefonok és a táblagépek, míg az apák és anyák már régen feladták a harcot a mobilokkal szemben. Szöveges üzenetek, smiley-jelek, lájkok és tinder-jelölések jellemzik a mai világunkat. Mindezek elfogadottá, természetessé váltak napjainkra.

Az informatikai cégek rá is erősítenek a folyamatra, például az elmúlt hetekben két "fejlesztést" jelentett be a Facebook és a Google. Előbbi az egymással már szakított partnereknek segít abban, hogy a volt pár üzenetei mindössze egy kattintás után egyáltalán ne legyenek láthatók egymás számára, a keresőcég pedig olyan új kiegészítőt jelentett be levelezőprogramjához, ami automatikusan képes megválaszolni bizonyos egyszerűbb kérdéseket. Az előbbinél a kommunikációt blokkolják, utóbbinál automatizálják - a végeredmény ugyanaz, a technológia lecseréli az emberi beszédet.

Ezzel együtt megjelentek aggasztó folyamatok is, így például az egyetemi hallgatók empátiakészsége az elmúlt 30 évben 40 százalékkal csökkent. A legmeredekebb visszaesés a 2000-es évtől figyelhető meg, akkor vált a digitális kommunikáció tömegjelenséggé. Turkle szerint a mai felhasználók egyre több dolgot várnak el a technológiától és egyre kevesebbet az ismerőseiktől, barátaiktól. Úgy véli, hogy eljutottunk egy olyan pontra, ahol gyakorlatilag a számítógépek a kísérőink, akikkel ugyan kommunikálunk, de nem értenek meg bennünket. Szerinte az emberek viselkedési mintái azt mutatják, hogy az internet és a technika a valódi kommunikáció menekülőpontjaivá váltak.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4149408

Jelenleg az oldalon

4
Online