Fellőtték szombaton a kaliforniai Vanderberg légi bázisról az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) InSight nevű új Mars-szondáját.

“Nagy nap ez a mai. Visszatérünk a Marsra!” – jelentette ki Jim Bridenstine, az amerikai űrkutatási hivatal újdonsült igazgatója. Hangsúlyozta, hogy ez rendkívüli küldetés, amelyen számos dolgot első alkalommal fognak csinálni.

Az űrszondának több mint hat hónapra lesz szüksége, hogy 485 millió kilométeres távot megtéve eljusson a vörös bolygóhoz, s megkezdhesse példa nélkül álló földtani vizsgálatait. Hat évvel a legutóbbi marsi landolás után ugyanis robotgeológust küld a NASA a vörös bolygóra, hogy az minden eddiginél mélyebbre, 5 méterre leásson, és megmérje a bolygó hőmérsékletét.

Az InSight lesz az első szonda, amely a “marsrengések” nyomába ered, valamint a bolygó “reflexeit”, vagyis tengelye körüli imbolygását is megvizsgálja, hogy a csillagászok jobban megismerhessék a belső mag méretét és összetételét – közölte korábban Bruce Banerdt, a NASA bolygókutató laboratóriumának vezető tudósa.

Az egymilliárd dolláros (262 milliárd forintos) amerikai-európai misszió elsőként készül a Mars belsejének kutatására, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogyan keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.

A Mars a Földnél kisebb és földtanilag kevésbé aktív, eredeti felépítését kevésbé rejtik el a gyakori lemezmozgások és más folyamatok, Banerdt szerint ezért a legkorábbi időszakok “ujjlenyomatait” is magán viseli. Az InSighttal együtt két pénztárcaméretű műhold is elstartolt, ezek a felszállás után különválnak és hat héten át kísérik az űrszondát a vörös bolygóig tartó útján. A két műholdat azért küldik az űrbe, hogy kipróbálják, lehet-e rajtuk keresztül kommunikálni az InSighttal, amely a tervek szerint november 26-án landol a Marson.

Forrás: hirado.hu / MTI / space.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 080 966 megtekintés

Videó: 48 311 331 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922079

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh