Elfogadta kedden az Európai Parlament azokat a szabályokat, amelyek azt hivatottak garantálni, hogy minden uniós tagállam egyformán betartsa a jelzáloghitelesek teljes körű tájékoztatására és a legnagyobb kockázatokkal szembeni védelmére vonatkozó rendelkezéseket - közölte az EP sajtószolgálata.

Az 596 képviselő támogatásával, 31 ellenében, 65 tartózkodás mellett elfogadott szabályok értelmében az uniós előírások megfelelő átvételét és betartását az Európai Bankhatóság hivatott ellenőrizni, amely ebből a célból minden információhoz hozzáférhet.

"A legtöbb család számára a jelzálog jelenti a legnagyobb és a leghosszabb távra vállalt pénzügyi kötelezettséget. Olyan szabályokat kellett tehát megalkotnunk, amelyek az egész unióban stabil, egységes és fenntartható jelzálogpiacot hoznak létre, ahol a fogyasztók számára védelmet és megfelelő tájékoztatást biztosítunk, és egyenrangú kapcsolatot hozunk létre a hitelező és a hitelfelvevő között" - idézi az EP közleménye a téma jelentéstevőjét, a spanyol, szocialista Antolín Sánchez Presedót.

A jogszabály a lakóingatlanokra, az irodát tartalmazó lakóingatlanokra és az építési telekre felvett jelzáloghitelekre vonatkozik - közölte az EP. A betartandó szabályokról szeptemberben döntött az uniós parlament.

Szeptemberben az EP úgy fogadta el a szabályokat, hogy akkor még nem léptek hatályba, éppen azért, mert a parlament meg akart győződni róla, hogy mindenhol egyformán betartják majd őket.

Az új uniós szabályok értelmében a hitelfelvevőknek az EU egész területén alaposabb tájékoztatást kell kapniuk a jelzáloghitelek kockázatairól és azok hosszú távú pénzügyi következményeiről, hatásairól. Így védettebbé válhatnak az árfolyamkockázattal szemben, és nagyobb védelmet kapnak, ha nem tudják fizetni a részleteket.

Az új jogszabály megköveteli, hogy az unióban jelzáloghitelt felvevőknek a különböző ajánlatokról egymással összehasonlítható információt kell kapniuk. Emellett a hitelkonstrukciók feltételeinek figyelembe kell venniük a hitelt felvevő pénzügyi helyzetét és az előrelátható kedvező vagy kedvezőtlen kilátásokat. A hiteligénylőnek ezen túlmenően hétnapos gondolkodási időt is kell majd adni a szerződés aláírása előtt, és biztosítani kell számára, hogy az aláírást követő egy héten belül visszaléphessen.

Mindemellett azokat, akik devizahitelt vesznek fel, a szerződés aláírása előtt figyelmeztetni kell arra, hogy havi törlesztőrészleteik megemelkedhetnek. A tagállamok lehetővé tehetik, hogy a jelzáloghiteles bizonyos feltételekkel és a hitelszerződésben lefektetett árfolyamon más pénznemre váltsa tartozását.

Az irányelv értelmében a jelzáloghitel fedezetéül megállapított ingatlannak teljes mértékben elegendőnek kell lennie a hitel fedezéséhez. A tagállamoknak ezen túlmenően jogszabályban kellene rögzíteniük, hogy ha a hitel bedől, akkor a fedezetéül szolgáló ingatlant a lehető legjobb áron kell értékesíteni, és hogy a hiteles segítséget kap fennmaradó tartozása visszafizetésére.

Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő a szavazást követően nem sokkal közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, az új szabályok biztosítják, hogy a lakásvásárlók az Európai Unióban alaposabb tájékoztatást kapjanak a jelzáloghitelek kockázatairól, az árfolyam-ingadozásból fakadó törlesztőrészlet-emelkedésről, és nagyobb védelemben részesüljenek, ha hitelük bedől.

"A lakossági devizahitel-állomány Magyarországon az egyik legnagyobb, ami azért alakulhatott ki, mert a bankárok ahelyett, hogy a devizahitelezés valós kockázataira figyelmeztettek volna, felelőtlen kockázatvállalásba hajszolták a hitelfelvevőket, így az előző kormányok elhibázott gazdaságpolitikájának legnagyobb támogatóivá váltak" - írta közleményében Pelczné, aki szerint ugyanakkor a jelenlegi magyar kormány Európában egyedülálló módon segített a devizahiteleseknek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 654 444 megtekintés

Videó: 48 858 545 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7016323

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh