November 26-án közép-európai idő szerint 21 óra körül landol a Marson az InSight űrszonda, az érdeklődők az amerikai űrkutatási hivatal honlapján és a közösségi médiaplatformokon élőben követhetik figyelemmel a műveletet - jelentette be a NASA honlapján.

A május 5-én útjára indított InSight lesz az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszáll a vörös bolygóra. A landolással megkezdődik a robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója, az InSight lesz az első űrszonda, amely a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét.   

Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogy keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.    

Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni fognak az űrszondával, amint az a vörös bolygó atmoszférájába lép, majd landol - olvasható a NASA honlapján.    

A 694 kilogrammos űrszonda mintegy 485 ezer kilométeres utat megtéve érkezik a Marsra. Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, amely nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll.   

Ha a leszállás sikeres lesz, geofizikai obszervatóriumként fog működni. Majdnem öt méter mélyre fog fúrni a bolygó talajába, ezt a HP3 (Heat Flow and Physical Properties Package) német-lengyel gyártmányú robot végzi majd.

Forrás: MTI / mars.nasa.gov

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 097 081 megtekintés

Videó: 48 322 876 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923824

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh