Az IBM okostelefonokat vonna be a rendszerbe a még pontosabb előrejelzésekért.

Az IBM több, mint 3 évvel ezelőtt jelentette be, hogy felvásárolná a The Weather Company eszközeit, többek között weboldalukat és szolgáltatásaikat. A cég most egy érdekes újítással szeretne a megszokottnál részletesebb és megbízhatóbb előrejelzéseket nyújtani, mégpedig okostelefonok millióinak bevonásával.

A Weather Channel app rengeteg hordozható készüléken van jelen, a tengerentúlon ez egy meglehetősen népszerű szoftvernek bizonyult. Ennek révén gyűjtenének még részletesebb adatokat, mivel a telefonok nyomásérzékelőinek adatait vennék át, amelyet azután kombinálnák a megszokott adatszolgáltató forrásokkal. A hivatalos bejelentés szerint ezzel részletesebb és megbízhatóbb előrejelzéseket tudnak majd nyújtani a mindennapokban, hiszen míg a hagyományos vezető amerikai, európai, valamint japán megoldások felbontása 12 és 15 kilométer között mozog, ezeket pedig 6-12 óránként frissítik, a hibrid rendszer felbontása már 3 km lenne, ezt pedig minden órában új adatokkal lehetne módosítani.

A Global High-Resolution Atmospheric Forecasting System (GRAF) névre keresztelt rendszer az IBM szerint új korszakot nyit ezen a területen, ez azonban nem megy akadályok nélkül. Kitűnő példa erre, hogy napokkal ezelőtt egyes amerikai lapok már beszámoltak a Los Angeles városában benyújtott keresetről, amely annak kapcsán született, hogy a cég nem közölte a felhasználókkal a begyűjtött helymeghatározási adatok felhasználásának módját és ennek rendszerességét. Az IBM a maga részéről gyorsan leszögezte, hogy az egyes készülékeken a felhasználók beleegyezése után indulhat csak el az adatgyűjtés, ez azonban nem mérsékelte a meglévő aggodalmakat.

A cég szerint a GRAF valamikor idén indul majd el globális szinten, ez pedig különösen azon régiókban hozhat majd gyors áttörést, ahol eddig nem állt rendelkezésre kellő minőségű és részletességű előrejelzés.

Forrás: sg.hu / newsroom.ibm.com

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3325658

Jelenleg az oldalon

3
Online