Nemrégiben játszották a szektorlabda NB I-ben a bajnokság második fordulóját, mely nem úgy alakult, ahogyan a többszörös bajnok komlóiak szerették volna. Mint azt a komlomedis.hu-t tájékoztató Karácsony László elmondta, Ő már sok évet eltöltött a gombfoci közelében, de olyan balszerencse-sorozatra nem emlékszik, amilyen ebben a fordulóban üldözte a DÖKE versenyzőit.

Mint megtudtuk, az első két pályán Szendrey és Fülöp mindent megtett, amit csak lehetett, azonban a hármas-négyes pálya nem tudta hozni a tőlük korábban megszokott jó teljesítményt. A Balla,Takács,Major hármas egymást múlta felül (pontosabban alul). Hármójuk közül ugyanis bármelyik kettő játszott, egyiküknek sem sikerült egy pontot hozzátenni az első két pálya győzelmeihez. Így aztán öt döntetlen mérkőzést játszottak, mely nem kevesebb, mint tíz pont veszteséget jelentett. A további mérkőzések közül hármat nyert, egyet elveszített a DÖKE, mely így a dobogó harmadik fokára csúszott vissza két forduló lejátszása után.

De nézzük a meccseket időrendi sorrendben:

DÖKE – Rózsadomb Bp. 4:4 Az első két pályán Szendrey és Fülöp (1.képünkön) nyert, Major és Balla kikapott. (Balla állt közelebb a döntetlenhez - de a döntetlen a sereghajtóval nem volt túl jó ómen kezdésnek...).

DÖKE – Palotai Bp. 5:3 Meglepetésre Szendrey kikapott, Fülöp és Major nyert, a szoros győzelemhez kellett Balla döntetlenje.

DÖKE – Józsefváros II. Bp. 4:4 Az első két pálya nyert, most Takács és Balla vesztett.(Ismét Balla volt közelebb a döntetlenhez - ha ez jelent valamit)

DÖKE – Szeged 6:2 Végre a Szendrey és Fülöp mellett Takács is nyerni tudott, méghozzá a szegediek éljátékosa, Dávid ellen.

DÖKE – Mundiál Szigetszentmiklós 2:6 Ballának és Takácsnak továbbra sem ment, ráadásul (váratlanul) Szendrey is kikapott lényegesen gyengébb ellenfelétől. (Csak Fülöp nyert ezen a meccsen).

DÖKE – Józsefváros I. Bp. 4:4 Ismét az első két pálya nyert ismét, míg Takács és Balla vesztett. S ezzel még nem volt vége a vesszőfutásnak...

DÖKE – Hírös ALSE Kecskemét 4.:4 Ismét csak az első két pálya nyert, most Takács és Major vesztett.

DÖKE – Tiszavasvári 4:4 Egyedül Takács nyert, Szendrey és Fülöp döntetlent ért el, míg Major újra kikapott. S ekkor még vissza volt a versenyben vezető Testvériség Budapest.

DÖKE – Testvériség Bp. 7:1 Szerencsére az utolsó fordulóra megtört a varázs,Takács döntetlenje mellett Szendrey, Fülöp és

Major is nyert. (Utóbbi éppen a 2.képünkön látható ex-komlói Tyukodi ellen, 3:1-re).

A bajnokság élcsoportjának állása két forduló után:

1. Testvériség Bp. 37 pont

2. Hírös ALSE 34 pont

3. DÖKE Komló 33 pont

4. Tiszavasvári 32 pont

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 069 292 megtekintés

Videó: 48 296 820 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920359

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh