Ismét kérvényezte az FTC, hogy folytassa le a szövetségi bíróság azt a trösztellenes eljárást, aminek az eredményeként darabokra eshet a Meta.

A Meta lényegében még csak most született meg (ezen a néven), de már feldarabolnák. Az FTC persze már augusztusban rálépett arra az útra, aminek a végén megindíthatná az eddigi talán legizgalmasabb trösztellenes pert. Még a Facebook ellen kezdte el azt a jogi procedúrát, aminek a következtében a szövetségi bíróság ránézne a Big Tech vállalat körmére, de egyelőre ebben nem jutott sok eredményre, viszont fel sem adja az ügyet.

Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága egyre hangosabban követeli, hogy induljon meg a vizsgálat a Meta ügyében. Az illetékesek elmondása alapján egyértelmű, hogy a korábbi Facebook folyamatosan olyan lépéseket tett a piacon, amikkel akadályozta a piaci versenyt, ez pedig törvényellenes. A bíróságoknak el kellene indítania azt az antitröszt pert, aminek az eredményként a mostanra Meta néven futó gigavállalatot feldarabolnák törvényes eszközökkel.

Korábbi vizsgálatok során arra jutott az FTC, hogy a Facebook mindig olyan lépéseket tett, amikben a hatalmát és a méretét kihasználva akadályozta a versenyhelyzet kialakulását. Ráadásul nemcsak azon a területen, ahol a Facebook aktív, hanem minden érdekeltségét védte, és ezzel lényegében csaknem az egész közösségi média fejlődését hátráltatta. Hiszen az Instagram, a WhatsApp és a Facebook triója szinte mindenhova kiterjed.

Amikor feltűnt egy olyan szereplő a közösségi médiában, ami próbált konkurencia lenni bármilyen fronton, akkor azt a Facebook jobb esetben megkísérelte felvásárolni, de az utóbbi időben inkább egyszerűen csak olyan technológiai fejlesztésbe fogott, amivel az épülő konkurenciát támadta meg. Legtöbbször egyszerűen csak hasonló funkciót alkotott a saját platformjainak keretei között, amik már eleve milliárdos felhasználói táborokat érnek el.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság kutatása arra jutott, hogy a globális felhasználói aktivitási számok alapján az embereknek nem kevesebb, mint a 70 százalékát éri el a Facebook. Ez pedig szerintük egyértelműen meghaladja azt a szintet, amikor már monopol hatalomról lehet beszélni. A szakemberek szerint pedig ez a helyzet csak folyamatosan romlik, abból eredően, hogy nem is hagyja az új szereplőket levegőhöz jutni a vállalat.

A Meta feldarabolásával, egy sokkal egészségesebb piaci környezet alakulhatna ki az FTC szerint, éppen ezért a szövetségi bíróságnak mindent meg kellene tennie ahhoz, hogy ez megtörténhessen. A Meta azonban természetesen nem így látja a helyzetet.

A vállalat úgy véli, hogy Lina Khan, az FTC vezetője elfogultságból megy a Meta ellen, és nem szakmai alapon hoz döntéseket a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság elnöki székében ülve. Éppen ezért szeretné azt elérni, hogy a hatóságok mentsék fel ebben az ügyben.

„Az FTC egy monopolizációs ügyet indított monopolista nélkül. Állításai figyelmen kívül hagyják a valóságot, miszerint az embereknek minden eddiginél több választási lehetőségük van a megosztás, a kapcsolatteremtés és a kommunikáció terén, és a második panaszát éppúgy el kell utasítani, mint az elsőt.” - áll a Meta szóvivőjének közleményében.

Forrás: ipon.hu / gadgets.ndtv.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 320 megtekintés

Videó: 48 292 491 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920015

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh