A filmesek szervezete azzal vádolja a kabinetet, hogy túl lazán kezelte a szerzői jogsértéseket.

Hollandiában tavalyig nem igazán büntették a szerzői jogsértéseket, ami elsősorban a helyi kormánynak köszönhető. A filmkészítők azonban úgy gondolják, hogy az államnak kártérítést kell fizetnie azért, mert tíz éven át eltűrte, sőt, a magatartásával elősegítette a kalózkultúra elterjedését. A kiesett haszon a becslések alapján több százmillió euró is lehet.

A holland lakosság kb. egyharmada tölt le rendszeresen szerzői jogilag védett tartalmakat a világhálóról anélkül, hogy ezekért az anyagokért fizetne. Az európai uniós tagállamban sokáig rendkívül toleráns volt a szerzői jogi törvény, 2014 végéig a filmek, filmsorozatok és zeneszámok illegális másolatainak letöltését például egyáltalán nem büntették. Csak azután változott a helyzet, hogy az Európai Bíróság tavaly arra kötelezte a kormányt, hogy a jogszabályt a globális megállapodásokhoz igazítsa. Ez megtörtént, de még senkit sem ítéltek el illegális letöltések miatt.

A SEKAM nevű szervezet ezért döntött úgy, hogy kártérítést követel. A SEKAM már hónapokkal ezelőtt a holland igazságügyi minisztériumhoz fordult, de a szaktárca a kérését elutasította. A szervezet ezután vette fel a kapcsolatot jogászokkal. Becslések alapján az éves kár 78 millió euró volt, de valószínűtlennek tűnik, hogy egy helyi bíróság megszavazná a filmeseknek a tíz évre szerintük járó 780 millió euró kártérítést. Pláne úgy, hogy Hollandiában gyakran az is évekbe telik, hogy tárgyalóterembe kerüljön egy jogi panasz.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 765 megtekintés

Videó: 48 293 491 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920072

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh