Az emberek egyre sűrűbben cserélik elektromos berendezéseiket, a gyártók pedig ezzel tudatosan kalkulálva alkotják meg azokat. Bebizonyosodott, hogy a cégek megtervezik, hogy a készülékeiknek meddig kell működniük. Siddharth Prakash, a freuburgi Öko Intézet munkatársa a Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal (UBA) megbízásából két éve kutatja azt, hogy a mosógépek, a mobiltelefonok, a porszívók, a notebookok, a televíziók és más eszközök élettartama valóban előre meg van határozva vagy sem. A szakember a Bonni Egyetem dolgozóival együtt több mint tucatnyi terméktípust vizsgáltak meg. A tapasztalataikat 308 oldalas dokumentumban összesítették, amelyből a SPIEGEL szemezgetett.

A szakemberek két fontos dolgot állapították meg. Az első, hogy a fogyasztók egyre rövidebb idő után cserélik le a meglévő készülékeiket, míg a második, hogy a gyártók valóban megtervezik az eszközeik élettartamát. Arra ugyan nem sikerült bizonyítékot találni, hogy a cégek szándékosan építenek be hibákat a különböző termékekbe, de nagyon tudatosan elemzik a vásárlók szokásait és a technológiai fejlődést. Ezen adatok alapján megpróbálják megbecsülni, hogy milyen hosszú ideig használhatják az adott készülékeket.

A cél az, hogy az egyes eszközök addig működjenek, amíg szükséges és nem addig pedig, amíg tudnak. Abból indulnak ki, hogy nem éri meg egy olyan okostelefont készíteni, amely 100 éven át működik, főleg, ha 5 év után szinte mindenki lecseréli az adott modellt, mert jobb kamerát vagy több integrált memóriát szeretnének. A gyártási stratégia a cégek szempontjából érthető, de az ügyfelekéből már nem, hiszen utóbbiak nem tudják, hogy az általuk megvásárolt árucikkek meddig fognak működni. Maria Krautzberger, a Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal vezetője szerint nagyobb átláthatóságra van szükség: a vállalatoknak meg kellene adniuk a termékeik élettartamát és lehetőleg nem években, hanem órákban.

Prakash és kollégái kidolgoztak egy stratégiát a különböző készülékek élettartamának meghosszabbítására. Az erkölcsi avulással szemben természetesen tehetetlenek vagyunk, tehát nem a már keveset tudó számítógépről van szó, hanem a kenyérpiritókról vagy a hajszárítókról, melyeknél a 15 éves modell is tökéletesen funkcionálhat. A legfontosabb azoknak a minimális követelményeknek a meghatározása lenne, amelyekkel mérhető a kritikus alkatrészek minősége és tartóssága. Fejleszteni kellene az alkatrészek és eszközök mérési normáit és szabványait, továbbá a gyártóknak gondoskodniuk kellene arról, hogy a termékeik könnyebben szerelhetők legyenek. Ehhez biztosítani kell a cserealkatrészekhez és a független, illetve a gyártói szervizek információihoz való szabad hozzáférést.

Az okostelefonok és a notebookok akkumulátorait könnyebben cserélhetővé, illetve javíthatóvá kellene tenni, ugyanis semmi sem indokolja a beépített akkumulátorok alkalmazását. Végül elképzelhető az is, hogy az Európai Unió ökodizájn-irányelvében előírják, hogy egy bizonyos készüléknek meddig kell minimum hibamentesen működnie. Ugyanakkor nem csupán a gyártóknak kell módosítaniuk a jelenlegi gyakorlatukon, hanem a vásárlóknak is meg kell változtatniuk a gondolkodásmódjukat. Az ugyanis csak egy dolog, hogy egy társaság hosszú távon át működő eszközöket épít, de fontos az is, hogy a felhasználók ne dőljenek be a legújabb modellek nyújtotta csábításnak.

Franciaországban korábban törvényt hoztak a tervezett avulás ellen. Az UBA 2013 augusztusában indított vizsgálatot annak kiderítésére, hogy az elmúlt évtizedekben miként változott a termékek élettartama, s ebben milyen szerepet játszottak a gyártók döntései (például a szoftveres frissítés elmaradása), illetve a felhasználói szokások. A tapasztalatokat tavaly márciusban hozták nyilvánosságra, e szerint egyre gyakrabban cserélik az emberek a különböző gépeiket, sokszor attól függetlenül, hogy azok még jól működnek-e vagy sem.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

A reklám, a tervezett elavulás és a hitel (A Jó, a Rossz és a Csúf) Kattintson ide...