Az autógyártók túlélési esélyei nem attól függenek, hogy képesek-e elektromos vagy önállóan közlekedő gépkocsikat készíteni.

Stephan Rammler jövőkutató szerint a nagy gyártóknak nincsenek komoly túlélési esélyeik, ha a modelljeikben csak a motort cserélik ki vagy ha az autonóm közlekedés mellett teszik le a voksukat. A szakember úgy vélte, hogy nem túl észszerű dolog 40 millió benzines vagy dízeljárművet 40 millió elektromos autóval kiváltani. A villamosítás és a digitalizálás egyaránt ökológiai katasztrófához vezethet, ennek oka pedig az alapanyagok elpazarlása. Amennyiben tehát például a német ipar elektromos gépkocsik készítésére áll át, akkor egyáltalán nem vagy csak egy radikális átalakítás árán lesz esélye az előrelépésre.

Ráadásul, ha a gyártók kizárólag az elektromos járművekre összpontosítanak, akkor mindez oda vezethet, hogy az ázsiai vetélytársaik - amelyek már szintén képesek jó elektromos autókat készíteni - gyorsan felvásárolhatják őket. Valamelyik névtelen kínai társaság öt éven belül ugyanolyan jó modelleket építhet, mint a Volkswagen. Vagyis nagyon komolyan kell venni azt a forgatókönyvet, hogy a gyártók idővel egyszerű beszállítókká válnak.

"Amennyiben a kínaiak, akik egy saját, az európaiaktól független autóipart akarnak felépíteni, együttműködnek a Szilícium-völgy IT-cégeivel, akkor olyan piaci hatalom jön létre, ami ellen a német vagy akár az egész európai autóipar is nehezen tud majd fellépni. Az önállóan közlekedő gépkocsikkal kapcsolatos őrület sem menti majd meg az ágazatot. Ez ugyanis egy olyan ipar fantazmagóriája, amely a túléléséért harcol és azt reméli, hogy új technológiáknak köszönhetően a régi projekteket viheti tovább" - ecsetelte Rammler.

Forrás: sg.hu / auto-motor-und-sport.de

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4008420

Jelenleg az oldalon

6
Online