A cég méretes ablakokkal újítana, hogy jobban kiszolgálják az űrturistákat.

Jeff Bezos cége komoly elképzelésekkel igyekszik megkapaszkodni a privát űrcégek versenyében. Ők már szintén túl vannak több sikeres fellövésen, bár saját rakétájuk kisebb a SpaceX fejlesztésénél, a függőleges pálya miatt pedig a visszatérés is jóval egyszerűbb feladatot jelent. Már dolgoznak azonban az új változaton, amely a most bemutatott kapszulával egészülne ki.

A Blue Origin a hivatalos hírlevélre feliratkozókat időről-időre új részletekkel látja el, ahogy most is történt. Ezúttal néhány képet osztottak meg a tervezett kapszula belső és külső dizájnjáról, ennek alapján pedig máris levonhatunk néhány következtetést. A belső teret illetően nincs nagy meglepetés, itt a komoly korlátozó tényezők miatt nincs is nagyon lehetőség a variációkra, szembetűnő azonban a méretes ablakok alkalmazása, amelyek eddig gyenge pontnak számítottak, ezért minden gyártó igyekezett kordában tartani méretüket. Mivel azonban Bezos csapata kifejezetten az űrturisták kiszolgálását tűzte ki célul, itt megnövelnék a fizikai méreteket, hogy minél jobb kilátást biztosítsanak a szolgáltatásra befizetőknek.

A kapszula középső részén helyeznék el a vészhelyzetekre tartogatott hajtóművet, amely a rakéta meghibásodása esetén gyorsan és biztonságos módon hivatott leválasztani arról a kapszulát, hogy a benne utazókat megkímélje a balesetektől – legalábbis amennyiben erre a fellövés során akadna példa. A hat utazó szuborbitális pályán gyönyörködhet majd a páratlan kilátásban, ez a későbbiekben további szolgáltatásokkal egészülhet ki, bár azt még nem tudjuk, hogy a jegyeket mekkora összegért szerezhetjük majd be – itt egyelőre külsős becslések vannak csak, amelyek 250 ezer dollárra saccolnak egy-egy utat.

Az első út természetesen még odébb van, a New Glenn rakéta (amely a New Shepard utódaként jelenik majd meg) valamikor az évtized vége felé repülne először. Ennek első lépcsője szintén visszatérne a felszínre, újbóli felhasználás céljából.

Forrás: sg.hu / space.com

Hét Domb Filmfesztivál szavazás

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

NMHH Médiatanács

Baranya Televízió

Komló és Térsége Televízió

MTI hírfelhasználó

 

Map

free counters