A sátánista szekta tagja azzal érvelt, hogy az abortusz korlátozása sérti az ő vallási meggyőződését.

Sátánista szektatag javára ítélkezett az Egyesült Államokban Missouri állam egy kerületi bírósága; a Sátáni Templom nevű “egyház” tagja bíróság elé vitte az abortusz korlátozásának ügyét, és azzal érvelt, hogy az abortusztörvény sérti az ő vallási nézeteit – derült ki a Kansas City Star beszámolójából. A szektatag azt állította, hogy az állam “egy bizonyos vallás” – kereszténység – értékrendjét próbálja rákényszeríteni az egyénre, ezzel hátrányos helyzetbe juttatva más vallások követőit.

“Missouri állam a hatalommal visszaélve arra használja az abortusztörvényt, hogy elfogadtassa azokat a vallási nézeteket, miszerint a magzat a fogantatás pillanatától kezdve különálló és egyedi emberi lény, emiatt elpusztítása morálisan elfogadhatatlan.”

A sátánista nő szerint más vallások követői nem minden esetben osztják ezt a “nézetet”, emiatt az abortusz előtt kötelezően végrehajtandó procedúrák során sérülnek a szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogaik.

A bírósági dokumentumokban Mary Doe néven hivatkozott szektatag azzal érvelt, hogy az ő vallása szerint az élet nem a fogantatással kezdődik, emiatt az alkotmány által is garantált vallásgyakorlás szabadságát sérti, hogy az abortusztörvény szerint részt kell vennie különböző érzékenyítő programokon, mielőtt végrehajtják a magzatgyilkosságot.

Doe 2015 májusában esett át abortuszon. Mielőtt végrehajtották rajta a beavatkozást, a tájékoztatáson alapuló beleegyezés törvény által előírt procedúrákon kellett átessen. A törvény arra kötelezi a magzatgyilkosságra váró nőket, hogy az első vizit előtt 72 órát várjanak, emellett ultrahangos vizsgálat során látniuk kell a magzat életfunkcióit, majd alá kell írniuk egy dokumentumot, melyben az is szerepel, hogy “minden ember élete a fogantatás pillanatában kezdődik.”

A sátánista nő a törvényi előírások ellenére nem volt hajlandó meghallgatni a magzat szívverését, majd bíróság elé vitte az ügyet.

A bíróság elismerte, hogy korábban se a Missouri Legfelsőbb Bíróság, se a szövetségi legfelsőbb bíróság nem vizsgálta, hogy az abortuszra váró nőknek adott kiadvány, az ultrahangos vizsgálat, és a magzat szívverésének kötelező meghallgatása sérti-e várandós nők szabad vallásgyakorláshoz fűződő jogait.

Doe a Sátánista Templom nevű “egyház” tagja, ami – akár a liberális civil szervezetek – az egyén különböző szabadságjogaira hivatkozva próbál követőket toborozni, és újabban gyermekeket is megkörnyékez.

Forrás: hidfo.ru / kansascity.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 49 802 496 megtekintés

Videó: 28 892 523 megtekintés

Látogatók

Összesen5234290

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh