Habár a hétköznapokban sokszor előkerül a videojáték-függőség témája, valójában hivatalosan ilyen nevű betegség nem létezik. Ezen változtatna most a WHO, a szervezet ugyanis "gaming disorder" néven vezetné be a videojátékok által okozott rendellenességet.

A "gaming disorder" rögtön a szerencsejáték-függőség mellett kapna helyet, a függőséget okozó betegségek kategóriájában. Mindez azonban még egyelőre csak tervezet, a tervezet szövegezésén és a pontos definíción pedig egyelőre még napi szinten módosítanak a szakemberek, és ezután derül csak ki, hogy azt elfogadja-e a WHO.

Azonban nem minden szakértő ért egyet már a tervezettel sem. Dr. Chris Ferguson a Kotakunak elmondta, hogy habár léteznek hétköznapi mítoszok, miszerint a játékok hasonló hatást váltanak ki, mint mondjuk a kábítószerek, ez azonban a pszichológus szerint csak annyira igaz, hogy a játékok ténylegesen stimulálják a kellemes élményekhez kapcsolódó agyi részeket - csak úgy, mint más kellemes aktivitás, például a csokievés, a szex, egy jó jegy megszerzése és hasonlók. Ez pedig nagyon messze van attól, amit mondjuk a heroin vagy a kokain csinál az aggyal.

Ferguson doktor szerint nem a játékot kellene fókuszba helyezni, hanem inkább azt vizsgálni, hogy az adott egyén miért hajlamos túlságosan belemerülni egy adott aktivitásba - például egy játékba. Mert a játék valószínűleg csak egy körülmény, egy pótcselekvés valamilyen más probléma miatt.

Forrás: ipon.hu / kotaku.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 077 505 megtekintés

Videó: 48 306 310 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921437

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh