Túltoltuk a hazafias propagandát, ezért sújtott le Kínára Trump – így gondolják sokan a kínai vezetésben. Erről beszélt a Reuters pekingi tudósítójának egy magát megnevezni nem kívánó magas rangú pekingi vezető.

Jelenleg a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt vezérkara Pejtahóban, a hagyományos üdülőkomplexumban nyaral. Ami igazán aggasztja őket, az Donald Trump. Akiről egészen a legutóbbi időkig azt hitték: csak blöfföl, amikor kereskedelmi háborút emleget. Aztán jöttek a szankciók, melyekre Peking válaszolt. Ebből nem sok jó jöhet ki – döbbentek rá a Tiltott városban, ahol nemrég még vendégül látták Donald Trumpot. Aki ügyesen rejti el valódi szándékait a bombasztikus kijelentések mögé.

A reformok atyja, Teng Hsziao-ping azon a véleményen volt, hogy “rejtsük el a valódi szándékainkat és ne mutassuk meg valódi céljainkat”. A mostani első ember, Hszi Csin-ping más véleményen van: Kína világhatalmi terveit meglehetősen nyíltan képviseli. Ebben fő támogatója a propagandafőnöke. Wang Huning szociológiaprofesszor, aki jól ismeri Amerikát, mert tanult, sőt tanított is ott, de annak az ősi kínai tradicionális gondolatnak a híve, hogy Kína a világ legnépesebb államaként a globális politikában és gazdaságban is vezető szerepre jogosult.

Hszi Csin-ping a legutóbbi pártkongresszuson – múlt ősszel – behozta a kínaiak nagyságának hívét a legfelső vezetésbe. A Politikai Bizottság Állandó Bizottságába eddig csak úgy lehetett bekerülni, hogy valaki bizonyított egy tartomány vezetésével. Wang Huning nem járta ki ezt az iskolát. Viszont ő tervezte az Új Selyemút programot és a Kína 2025 koncepciót, mely nem kevesebbet állít, mint hogy Kína szükségképpen hamarosan a világ első számú nagyhatalma lesz! Emiatt rágtak be az amerikaiak, akik egyáltalán nem kívánnak lemondani erről a vezető szerepről – állítja Liu Ho miniszterelnök-helyettes, aki tagja a Politikai Bizottságnak, de az Állandó Bizottságba nem került be. Viszont a Harvard egyetemen diplomázott, és ő vezeti azt a küldöttséget, amely a kereskedelmi ellentétekről tárgyal az amerikaiakkal. A tárgyalások titkosak, de Larry Kudlow, Trump gazdaságpolitikai tanácsadója a sajtónak elmondta: kínai partnere rugalmasabb lenne, ha Pekingben ezt megengedné Hszi Csin-ping elnök.

Trump elnök unokája kínai nyelvű verssel köszöntötte videóról Pekingben, a Tiltott Városban Hszi bácsit. Ezek után Pekingben sokan azt hitték: minden rendben van. Majd megindultak a szankciók. Trump már a teljes kínai exportot meg akarja vámolni. Pekingben most nagy a bizonytalanság: hogyan válaszoljunk? Kemény fellépés valódi kereskedelmi háborúhoz vezet, a puha reakciót pedig a gyengeség jelének fognák fel Washingtonban.

Sokan abban reménykednek, hogy Trump kemény szankciói csak határidős ügyletek. A novemberi választásokig tartanak, amikor eldől: megőrzi-e a többséget a republikánus párt a kongresszusban? Addig is valamit cselekedni kell. A propagandát máris érezhetően visszafogták. Azt a kínai közgazdász professzort, aki a legnyíltabban képviseli a “China First” álláspontot, bírálatok érték Kínában.

Hu Angang professzor, aki nyíltan hirdeti Kína különleges szerepét a világtörténelemben, azért vált elsősorban a bírálatok tárgyává, mert felfogása remek lehetőség Donald Trumpnak, hogy eladja saját America First elképzelését. Kína kereskedelmi többlete ugyanis csakugyan óriási az Egyesült Államokkal szemben. A Kína 2025 program pedig nyíltan közli: a mesterséges intelligencia terén a Mennyei Birodalom az első helyre törekszik. Ezt csináljuk, de ne mondjuk ki – ez a vezetés többségének a véleménye Pekingben, ahol többen a propaganda irányítójának a fejét követelik. Kevéssé valószínű, hogy Hszi Csin-ping elnök beáldozza hű hívét, Kína nagyságának elszánt hirdetőjét a politikai harcokban. De visszafoghatja őt, hogy kevesebb muníciót adjon Donald Trumpnak a kereskedelmi háborúban Kína ellen.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3173621

Jelenleg az oldalon

4
Online