Mike Pompeo amerikai külügyminiszter október 7-én, vasárnap Phenjanban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be kedden délután Heather Nauert külügyi szóvivő Washingtonban.

A külügyi szóvivő közölte: az amerikai diplomácia irányítója szombattól háromnapos ázsiai körúton vesz részt, amelynek keretében Japánt, Észak-Koreát és Kínát keresi fel.    

Nauert szerint az észak-koreai vezetővel folytatandó megbeszéléseken elsősorban Phenjan atomprogramjáról lesz szó, de a hírt közlő amerikai médiumok hozzátették, hogy várhatóan a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un közötti második csúcstalálkozó előkészítése is szóba kerül.    

Tájékoztatóján Heather Nauert hangsúlyozta: a két ország közötti viszony javulását és a tárgyalásokon elért haladást mutatja a tény, hogy Pompeo egy éven belül immár negyedszer látogat Phenjanba.    

Az amerikai külügyminisztert a múlt héten, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának idején folytatott megbeszéléseiken hívta meg Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter. A világszervezet ülésén elmondott beszédében Ri Jong Ho ugyan leszögezte, hogy Phenjan készen áll a Trump és Kim szingapúri találkozóján született megállapodás végrehajtására, de egyúttal bírálta is az Egyesült Államokat, mert szerinte Washington nem bízik Phenjan atomfegyver-mentesítési programjában. Az észak-koreai miniszter azt is hangoztatta, hogy a bizalom hiánya miatt - mint fogalmazott - "szó sem lehet arról, hogy elsőként egyoldalúan lefegyverezzük magunkat".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 287 660 megtekintés

Videó: 51 169 066 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7323955

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh