Az Európai Parlament képviselői megszavazták kedden az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó új szabályozást, amely fokozottabb védelmet nyújt a gyerekeknek, szigorítja a reklámszabályokat, és 30 százalékos európai tartalmat ír elő a videokínálatban.

Az uniós intézmények között született megállapodásról szóló végső szavazást követően a módosított jogszabály nem csak a tévécsatornákra, hanem az igény szerint lekérhető filmeket és videotartalmakat kínáló szolgáltatókra és a mozgókép-megosztó platformokra - így a Netflixre, a YouTube-ra és a Facebookra - is vonatkozik.   

Az EP közleménye szerint a felülvizsgált szabályok fokozottan védik a gyerekeket az erőszakra, terrorizmusra buzdító, vagy gyűlöletet keltő tartalmak, illetve a káros reklámok ellen. Az audiovizuális tartalmak szolgáltatóinak a jövőben megfelelő eljárást kell kidolgozniuk arra, hogy hatékonyabban felléphessenek fel az ilyen jellegű tartalmak megjelenése esetében. Az öncélú erőszak és pornográfia a lehető legszigorúbb szabályzás alá esik. Ezentúl a videómegosztó oldalak, honlapok felelőssége lesz, hogy mielőbb eltávolítsák a felhasználók által károsnak ítélt és jelzett tartalmakat.   

A jogszabály nem írja elő a tartalmak feltöltés előtti előzetes szűrését, de a platformoknak átlátható, egyszerűen használható és hatékony módszert kell létrehozniuk arra, hogy a felhasználók egyes tartalmakra felhívhassák a tartalomszolgáltató figyelmét.   

Az új szabályzás szigorúan szabályozza a termékelhelyezést és a reklámokat a gyerekműsorokban és az online lekérhető tartalmakban. Továbbiakban az audiovizuális szolgáltatók által összegyűjtött adatok nem használhatók fel kereskedelmi célra, beleértve a profilalkotást és a fogyasztói viselkedés alapján célzott hirdetéseket is.   

Az új szabályok értelmében a reklámok a reggel 6 óra és éjfél közötti napi műsoridő legfeljebb 20 százalékát tehetik ki, ezen időszakon belül azonban a műsorszolgáltató maga dönti el, mikor helyezi el a hirdetéseket.   

A képviselők az európai audiovizuális ágazat kulturális sokszínűségének támogatása céljából legalább 30 százalékban határozták meg az európai tartalmak arányát az igény szerinti letöltést kínáló tartalomszolgáltatók kínálatában. A lekérhető tartalmakat kínáló platformoknak az európai audiovizuális produkciók fejlődéséhez is hozzá kell járulniuk európai tartalmak létrehozása, vagy a nemzeti alapokba történő befizetés révén. A hozzájárulás mértékét minden tagállamban az igény szerinti letöltésekből származó bevétel méretétől függően kell meghatározni - közölték.   

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében előremutatónak nevezte az európai audiovizuális szabályozás reformját.   

Kiemelte, a Magyarországon elérhető televíziós csatornák több mint harmada nem magyar joghatóság alatt áll, ezért fokozott jelentősége van a letelepedési hely megállapításának. Jelentős előrelépésként értékelte azt is, hogy az érintett tagállamok együttműködve oldják meg azokat a problémákat, amelyek a tartalomszolgáltatásokkal kapcsolatban felvetődnek.   

Fontosnak nevezte továbbá az irányelv kvótákra és az európai alkotások gyártásának támogatására vonatkozó szabályait, amelyek a remények szerint ösztönzően hatnak majd a minőségi európai audiovizuális tartalmak határokon átnyúló terjesztésére és előállítására.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 484 928 megtekintés

Videó: 51 293 595 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7350780

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh