Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn egy isztambuli ceremónia keretében avatta fel  a Török Áramlat földgázvezeték utolsó fekete-tengeri szakaszát.

Az orosz és a török államfő  videón  keresztül kapcsolódott ahhoz a külső helyszínhez a Fekete-tenger török partjainál, ahol a Pioneering Spirit nevű hajó a vezeték utolsó métereit is a vízbe eresztette.
   
Erdogan a kongresszusi központban tartott rendezvényen bejelentette: a vezeték a 2019-es teszteket követően áll majd készen az üzembe helyezésre. Egyúttal hangsúlyozta: tiszteletben kell tartani, hogy az egyes országok adottságaikhoz mérten mely  államokból fedezik földgázszükségleteiket. Mint fogalmazott: Törökország számára Oroszország olyan megbízható barát, amellyel hosszú távon együtt tud működni. A két fél célja az, hogy a kereskedelmi forgalmat 100 milliárd dollárra növelje - tette hozzá.
   
Putyin kiemelte: ez a projekt azt jelzi, hogy milyen szinten áll az orosz-török együttműködés. Az orosz elnök ugyanakkor hangoztatta: a vezeték Törökországot a földgáz fontos központjává teszi.
   
Az ukrán tranzit elkerülését célzó Török Áramlat megépítéséről Oroszország és Törökország 2016 októberében kötött kormányközi megállapodást. A vezeték két ága közül az egyik Törökországot, a másik pedig a tervek szerint Törökországon keresztül Délkelet- és Közép-Európa országait, köztük Magyarországot látná el orosz földgázzal.
   
Törökországban a Török Áramlat egyebek mellett hozzájárul Isztambul, Bursa és Izmir nagyvárosának energiaellátásához is. A Gazprom orosz gázipari cég által lefektetett fekete-tengeri szakasz több mint 900 kilométer hosszú. A Pioneering Spirit 2017. június 23-a óta naponta átlagosan 5 kilométer vezetéket tudott a tengerfenékre helyezni. A Török Áramlat két ága egyenként évi 15,75 milliárd köbméteres kapacitású lesz.
   
A két párhuzamosan futó vezeték néhol több mint két kilométeres mélységben fekszik. Átmérőjük egyenként 81 centiméter, falaik vastagsága pedig négy centiméter. A különleges acélból készült vezeték egy-egy eleme 12 méter hosszú és 9 tonna tömegű. A Török Áramlat az északnyugat-törökországi Kiyiköy településnél éri el a török partokat.
   
Putyin isztambuli látogatása során külön is tárgyal Erdogannal. A témák között a kétoldalú kapcsolatok, valamint a térségbeli helyzetet érintő kérdések, a többi között a szíriai válság rendezésének ügyei is szerepelnek. A felek minden bizonnyal egyeztetnek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban kialakult helyzetről.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3216865

Jelenleg az oldalon

4
Online