Nem indul bűnvádi eljárás Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje ellen az újabb e-mailek miatt - jelentette be vasárnap meglehetősen váratlanul James Comey, az FBI igazgatója.

A szövetségi nyomozó iroda vezetője az amerikai kongresszus tagjainak küldött levelében tudatta, hogy az FBI éjt nappallá téve elemezte a levélözönt, és ennek alapján arra jutott, hogy fenntartja júliusban hozott döntését, miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen, a vizsgálat szerint a levelezés nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon.

Clinton kampánystábja üdvözölte a döntést.

Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje – bár nem sokkal minnesotai kortesbeszéde előtt már értesült Comey leveléről -, nem tért ki rá mondandójában, mi több, változatlanul azt hajtogatta, hogy Clintonra hosszú vizsgálat vár, és eleve nem lett volna szabad engedni, hogy induljon az elnökségért.

Comey – rövid levelében – azt írta: “Átnéztük Hillary Clinton teljes kommunikációját külügyminisztersége idejéből, és nem változott júliusban közölt álláspontunk.”

Az FBI igazgatója október 28-án jelentette be az újabb e-mailvizsgálatot, ami erősen kihatott az elnökjelöltek versengésére. Clinton addigra már biztos befutónak tűnt, ám a bejelentés feljebb hozta Trumpot, és jóval szorosabbá tette a viadalt.

Nancy Pelosi, a képviselőház kisebbségben lévő demokrata csoportjának vezetője úgy fogalmazott, hogy az FBI vizsgálódásának mostani eredménye “végre bezárathatja a republikánusoknak ezt a mutatványos bódéját”.

Trump szerint Clinton bűnös, Clinton befogadó Amerikát szeretne

Az e-mailekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt bűnösnek nevezte demokrata párti riválisát, Hillary Clintont Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai elnökválasztás kampányának utolsó előtti napján. Clinton kampánykörútján viszont Trumpot bírálták, mert gátat kíván szabni az iszlám vallásúak befogadásának az Egyesült Államokban.

A két jelölt éjszakába nyúlóan, fáradhatatlanul kampányolt vasárnap, két nappal a választás előtt. Clinton Pennsylvaniából Ohióba, onnan New Hampshire-be utazott, ott zárta a napot. Trump Iowából Minnesotába, onnan Michiganbe ment, majd a pennsylvaniai Pittsburgh melletti Moon Township városkában tartott kampánygyűlést.

A republikánus elnökjelölt csupán Michiganben reagált a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának újabb levelére, amelyben James Comey az amerikai kongresszus tagjaival tudatta, hogy az FBI fenntartja júliusban hozott döntését, és nem javasol vádemelést Clinton ellen, mert külügyminisztersége idején részben a magánszerveréről lebonyolított internetes levelezése nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon. Trump kijelentette, hogy szerinte Hillary Clintont "a velejéig csaló rendszer védelmezi". Leszögezte: "Hillary Clinton bűnös. Ő tudja ezt. Az FBI tudja ezt. Az emberek tudják ezt. Most az amerikai népen a sor, hogy november 8-án az urnáknál igazságot szolgáltasson."

Trump emellett mindenütt új munkahelyeket ígért, és Hillary Clintont, valamint férje, Bill Clinton korábbi elnökségét azzal vádolta, hogy elősegítették a munkahelyek kiszervezését külföldre, elsősorban Kínába és Mexikóba.

Hillary Clinton - miután reggel a pennsylvaniai Philadelphiában egy afroamerikaiak látogatta templomban járt -, délután az ohiói Clevelandben kampányolt. Az ismert kosárlabda-játékos, LeBron James mutatta be őt a színpadon. A demokraták elnökjelöltje arról beszélt, hogy olyan Amerikát szeretne, ahol mindenkinek helye van, s ahol mindenkit befogadnak. "Tudom, hogy ezen a mostani választáson sok elkeseredettség, sőt düh is a felszínre tört. Látom, hallom, jómagam is alanya vagyok ennek. Csak hát a düh nem terv a jövőre. Dühből nem születnek új munkahelyek" - fogalmazott.

A demokraták elnökjelöltje az északkeleti New Hampshire államban, Manchester városában zárta napját. Ott Khizr Khan, a 2004-ben Irakban meghalt amerikai katona édesapja mutatta be őt a közönségnek. A pakisztáni gyökerű, muszlim vallású Khizr Khan a demokraták elnökjelölő konvencióján tűnt fel, ahol beszédet mondott és kárhoztatta a republikánus elnökjelöltet a muszlimokról tett kijelentéseiért. Vasárnap este ismét visszatért Trumpra, s feltette a kérdést: vajon az ő fiának, aki muszlim volt, és más kisebbségeknek lenne-e helyük Trump Amerikájában? "Kedden bebizonyítjuk majd, hogy Amerika mindannyiunké" - mondta Khizr Khan.

Vasárnap mindkét elnökjelölt kampánycsapata új televíziós reklámokkal rukkolt elő, ezeket hétfőtől mutatják be a televíziókban. A demokraták republikánus veteránok interjúiból készített filmjében volt katonák azt mondják, hogy nem szavaznak Trumpra, elsősorban a nőkre tett kijelentései miatt. A republikánus kampánycsapat a reklámban Clintont a "kudarcos és korrupt politikai elithez" és a "globális speciális érdekekhez" köti. A képeken - mint azt a New York-i központú Zsidó Távirati Iroda (JTA) jelentette - mások mellett Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember, Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs bankház elnöke, és Janet Yellen, a központi bank szerepét betöltő Fed vezetője látható.

A republikánusok filmjét a Rágalmazásellenes Liga még vasárnap este közleményben bírálta, szerinte antiszemita felhangjai miatt.

Forrás: hirado.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 060 095 megtekintés

Videó: 48 278 993 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918499

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh