Donald Trump amerikai elnök szerint a tárgyalások az észak-koreai vezetővel folytatódni fognak - közölte az elnöki repülőgépen kiadott közleményében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Bejelentette, hogy Donald Trump az elnöki repülőgép fedélzetéről telefonon egyeztetett Abe Sindzo japán kormányfővel és Mun Dzse In dél-koreai elnökkel.   

"Tájékoztatta őket arról, hogy a tárgyalások folytatódni fognak" - fogalmazott Huckabee Sanders, hozzátéve, hogy Trump mintegy 30 percen keresztül egyeztetett a két politikussal.    

Az amerikai elnököt szokatlan helyről érte dicséret a hanoi tárgyalások megszakításáért. Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője és Susan Rice, Barack Obama kormányzatának nemzetbiztonsági tanácsadója egyaránt méltatta az elnök döntését. "Trump elnök helyesen cselekedett, amikor felállt és nem írt alá egy rossz megállapodást csupán egy közös fotó kedvéért" - fogalmazott Schumer a szenátusban újságíróknak nyilatkozva.    

Susan Rice az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) nyilatkozva hangsúlyozta: "Rettenetes hiba lett volna, ha az Egyesült Államok egy valódi és teljes fegyvermentesítésről szóló megállapodás híján beleegyezik a szankciók eltörlésébe".    

A dicséretet hangoztató demokrata párti politikusokhoz csatlakozott Chris Coons, a szenátus külügyi bizottságának demokrata párti tagja is. "Hálás vagyok az elnöknek, hogy nem tette meg azt a veszélyes lépést, amellyel gyengítette volna katonai erőnket egy rossz megállapodással" - nyilatkozta a szenátor újságíróknak.     

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök szerint "Kim a nagy győztes", mert két csúcstalálkozót is kivívott magának az amerikai elnökkel. Pelosi ugyanakkor elismerte: helyes lépés volt, hogy Trump felállt a tárgyalóasztaltól.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 084 346 megtekintés

Videó: 48 314 767 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922819

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh