A nyugat-lengyelországi Poznanban megnyitották pénteken az 1. számú amerikai gyalogos hadosztály előretolt parancsnokságát, amely koordinálni fogja az Egyesült Államok fegyveres erőinek működését a NATO keleti szárnyán.

Az ünnepi megnyitón részt vett Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter, valamint Joe Jarrard tábornok, az Egyesült Államok szárazföldi erőinek európai parancsnok-helyettese.   

Jarrard tábornok, utalva  a jelenlegi biztonsági kihívásokra,  felhívta a figyelmet a szorosabb amerikai-lengyel  védelmi együttműködés fontosságára.   

Blaszczak miniszter felidézte: Andrzej Duda lengyel és Donald Trump amerikai elnök a múlt héten aláírta az Egyesült Államok megerősített, állandó lengyelországi katonai jelenlétéről szóló megállapodást, amelynek egyik pontja éppen a poznani előretolt hadosztály-parancsnokság létesítése volt.   

A lengyel nemzetvédelmi miniszter szerint az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban "határozott jele annak, hogy az Egyesült Államok jelentős módon részt vállal Európa e térségének a védelmében".   

A lengyel védelmi tárca honlapján közzétett közlemény szerint az új parancsnokság egyedülálló ilyen jellegű struktúrának számít a NATO keleti szárnyán. Feladata az, hogy az Atlantic Resolve elnevezésű, a keleti NATO-tagok védelmi készültségének fokozása céljából 2014-ben elindított,  állandó rotációs hadgyakorlat keretében koordinálja az amerikai haderő működését.   

A lengyel-amerikai biztonságpolitikai nyilatkozat értelmében ezer katonával megemelik a Lengyelországba 2017-ben állandó rotációs jelleggel telepített, jelenleg 4500 fős amerikai alakulat létszámát. Az amerikai hadosztály-parancsnokság létesítése mellett a dokumentum az MQ-9 típusú, felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló század telepítéséről, továbbá egy szállítási légibázis, valamint az amerikai haderőt támogató infrastruktúra létesítéséről is szól.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3923266

Jelenleg az oldalon

4
Online