Nagy újítások küszöbén áll a NATO, mivel a Chicagóban tartott hétvégi csúcstalálkozón bejelenthetik a szervezet történetének talán eddigi legmélyrehatóbb reformjait. A változások a szövetség valamennyi tagországának hadseregét érintik, amelyeknek alkalmazkodniuk kell a szervezet igényeihez, a kormányoknak pedig össze kell hangolniuk katonai költségvetésüket a szövetség főhadiszállásával.

A NATO jelenleg kész az egyesült fegyveres erők szervezetének egy másik elvére áttérni. A Smart defence program – okos védelem – következtében az országoknak fel kell adniuk egy teljes, saját hadsereg tartását, áttérve a ”szakmai” specializáció elvére.

A gyakorlatban ez a következőképpen néz ki: egyes országok felhagynak például a tankokból álló osztagok tartásával, viszont a teljes NATO-t ellátják légvédelmi erejükkel, egy jelentős légiflotta megléte által. Ugyanígy feltételezhető, hogy egységesítik a fegyverzetet, továbbá egységes központosított képzési központokat hoznak létre a katonák számára, közös gyakorlatokkal, egységes logisztikai rendszerrel és ellátóegységekkel, összesen 25 kirendeltséggel. A “Honvédelem” c. újság főszerkesztőjének, Igor Korotcsenkonak kommentárja:

Először is ez előnyös az országok számára az alacsony katonai kiadások miatt, mivel a teljes összeget egy szűkre specializálódott területbe fektetik be, nem pedig egyik vagy másik ország katonai lehetőségeinek globális növelésére.

Egy további ok szolgált a reformok bevezetésére, mégpedig az a kampány Líbiában, amely kimutatta, hogy az Óvilág országai képtelenek amerikai támogatás nélkül magas hatékonyságú fegyveres erőket felmutatni. Egyébként maguk az amerikaiak is elégedetlenek az egyes NATO országokkal való együttműködés minőségével. Washingtonban rendszeresen panaszkodnak, hogy az összes ország biztonsági feladatait ellátják és nagy pénzügyi terhet vesznek magukra. Ugyanakkor az amerikaiaknak sikerült meggyőzniük partnereiket, hogy ne spóroljanak a globális rakétavédelmi rendszer létrehozásán. Ennek az együttműködésnek köszönhetően az Egyesült Államok és partnerei is jelentős összegeket takaríthatnak meg.

Azonban nem minden szakértő hisz az újítások sikerességében, mivel ezek a szuverenitás egyik fő elemét,a hadsereget érintik. A NATO tagok között pedig elegendő nézeteltérés és bizalmatlanság áll fenn. Nem világos, hogy hogyan fognak rendeződni a konfliktusok. Továbbá a NATO tagok védelme az adott országok politikai helyzetétől és azok vezetőinek szándékától függ, hogy együtt akarnak-e működni Brüsszellel és Washingtonnal.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 678 376 megtekintés

Videó: 48 888 886 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7021094

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh