Az eddig leadott voksok alapján egy csaknem ezeréves olasz platánfa vezeti az idei Európai év fája versenyt, csaknem 10 ezer szavazattal.

A verseny 14 jelöltjére, köztük a Magyarországot képviselő mélykúti júdásfára, február 28-ig lehet szavazni - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.  

Tokodi Nóra, zöldövezeti programvezető elmondta: az Ökotárs Alapítvány 2010-ben csatlakozott a versenyhez, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a környezetünkben élő fákra és ezáltal a természetvédelem fontosságára. Hozzátette: egy-egy ország minden évben megrendezi a saját év fája versenyét. A hazai jelöltek közül négytagú zsűri választja ki azt a 10-12 fát, amelyek a döntőbe jutnak. Ezt követően júniustól október közepéig lehet ezekre a fákra szavazni, a nyertes pedig megkapja az magyarországi év fája címet, valamint februárban elindulhat az európai versenyen.  

A magyar versenyező, a mélykúti júdásfa tavaly októberben 5091 szavazattal lett a magyarországi Év fája cím birtokosa.  

A legenda szerint a 250 éves júdásfát Szabadkáról érkezett, Mélykúton szolgálatot teljesítő Ferences-rendi szerzetesek hozták magukkal, és ültették el a településen az 1760-as években. Érdekesség, hogy a júdásfát Mélykút mértani középpontján ültették el - mondta el Tokodi Nóra.  

A döntősök között szerepel egy ezeréves spanyol fa is, amelynek a törzse körül még "boszorkányok" táncoltak.  

A jelenlegi eredmények szerint egy szintén ezeréves olasz platánfa vezeti versenyt, csaknem 10 ezer vokssal, de több mint 9 ezer szavazatot kapott a spanyol és a lengyel "versenyző" is.  

A programvezető arra buzdított mindenkit, hogy adják le szavazataikat a magyarországi fára. A júdásfára eddig csaknem 5 ezer szavazat érkezett. Tokodi Nóra elmondta: évente mintegy 300 ezren küldik el szavazataikat a fák valamelyikére.  

Az európai megmérettetésben a hagyományok szerint két fára szavazhat mindenki. A szavazatok számának alakulását folyamatosan lehet követni, de az utolsó héten a szavazás titkossá válik, az eredményt a március közepén esedékes brüsszeli díjátadón hozza nyilvánosságra a szervezők.  

A jelöltekre, köztük a mélykúti templomdombon álló mintegy 250 éves júdásfára a treeoftheyear.org/vote internetes oldalon voksolhatnak a résztvevők.  

Magyarország eddig négyszer nyerte el az Európai év fája címet valamely különleges történetű fájával. Legutóbb, 2019-ben, a 135 éves, csavart törzsű pécsi havihegyi mandulafa győzött, több mint 45 ezer szavazattal. Ezt megelőzően 2016-ban pedig a bátaszéki molyhos tölgy több mint 70 ezer szavazattal nyerte el az elismerést - idézte fel Tokodi Nóra.

Forrás: MTI

Interreg CE1013 REFREsh

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4753269

Jelenleg az oldalon

2
Online