A húlai békés lakosokat egy 600-800 főből álló fegyveres csoport gyilkolta le, mert nem akartak részt venni a szíriai hatóságok elleni felkelésben.

Ez a Damaszkusz által létrehozott bizottság előzetes következtetése az egy héttel ezelőtti tragédia körülményeinek kinyomozásában. Mint ismeretes, több mint százan vesztették életüket a mészárlásban.

A szíriai hatóságok nyilatkozata pimasz hazugság – jelentette ki Susan Rice, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, aki rámutatott: a szíriai hatóságok verzióját nem támasztják alá az ENSZ-megfigyelők állításai. Tegnap a témát zárt ülésen tárgyalta az világszervezet Biztonsági Tanácsa. Ugyanakkor az elhangzott nyilatkozatokból nem lehet ilyen kategorikus következtetést levonni. Ráadásul a szíriai ENSZ-misszió kurátorai beismerték, hogy nincsenek meg az eszközeik saját nyomozás elvégzéséhez. A nyugati pozíció így sokban anonim helyi lakosok vallomására épül.

Kaszim Dzsamal Szulejman dandártábornok, a Damaszkusz által kinevezett nyomozócsoport vezetője elmondta, hogy a tömeges gyilkosság áldozatai között vannak családok, amelyek konfliktusban álltak a fegyveres csoportokkal. A tábornok elutasította azt a verziót, hogy a lakosok egy része tüzérségi tűz áldozata lett.

Vlagyimir Szotnyikov, az Orosz Tudományos Akadémia Keletkutató Intézetének elemzője Rádiónk kérésére így kommentálta a helyzetet.

- Nem alap nélkül való a szíriai hatóságok nyilatkozata arról, hogy május 25. és 26-án gerillák hajtottak végre vérfürdőt a szíriai faluban. Az országban olyan a helyzet, hogy nincs értelme annak, hogy nyíltan hazudjanak a katonai hatóságok. A mészárlásban részt vehettek gerillák, valószínűleg azok, akik a szíriai ellenzék legszélsőségesebb szárnyát képviselik. Lehet, hogy ez az Al-Kaida műve, amelynek sejtjei egyre inkább mozgolódnak az országban.

A húlai tragédia nyomán a Nyugat újabb éles és koordinált nyomást gyakorol Damaszkuszra. Több mint tíz országból utasították ki a szíriai nagyköveteket. Az Egyesült Államok és az Európai Unió csütörtökön újabb Szíriai elleni szankciókat jelentette be.

Leon Panetta, az Egyesült Államok védelmi minisztere továbbra sem zárta ki az amerikai hadsereg részvételét egy esetleges katonai akcióban Szíria ellen. Ugyanakkor hozzáfűzte: ehhez kell az ENSZ BT határozata. Ez pedig jelenleg nem lehetséges, mert Oroszország és Kína határozottan elutasítja a szíriai ügyekbe való katonai beavatkozást.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó