Oroszország és Kína viszonya a 21. századi nemzetközi együttműködés valódi modellje - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai hivatali partnerével, Hszi Csin-pinggel szerdán folytatott videokonferencia-tárgyaláson.

"Országaink között új együttműködési modell jött létre, amely többek között olyan alapokon nyugszik, mint a belügyekbe történő be nem avatkozás, egymás érdekeinek tiszteletben tartása és az az elhatározás, hogy a közös határt az örök béke és a jószomszédság övezetévé alakítsuk" - hangsúlyozta az orosz elnök.   

Putyin szerint a két ország közötti együttműködés hozzájárult a nemzetközi kapcsolatok stabilitásának fenntartásához. Rámutatott, hogy Moszkva és Peking aktívan együttműködik az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a Sanghaji Együttműködési Szervezetben és a BRICS-csoportban, ami, mint mondta, hozzájárul a nemzetközi jogon alapuló igazságos és méltányos világrend kialakításához. Kifejezte reményét, hogy februárban Pekingben személyesen is találkozhat a kínai elnökkel.   

Hszi megköszönte Putyinnak, hogy segített Kínának megvédenie kulcsfontosságú nemzeti érdekeit, és hogy ellenállt azoknak a kísérleteknek, amelyek megpróbáltak éket verni Peking és Moszkva közé. A kínai vezető kifejezte készségét az együttműködés további erősítésére.   

"A világ a turbulencia és a nagy változások korszakába lépett. A kínai-orosz kapcsolatok, miután kiállták a különböző próbatételeket, erős vitalitást mutattak és új lendületet kaptak" - mondta a kínai elnök.   

Putyin és Hszi korábban június 28-án, a kétoldalú jószomszédi, barátsági és együttműködési megállapodás aláírásának 20. évfordulója alkalmából ugyancsak videokonferencia keretében tárgyalt egymással.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 55 267 090 megtekintés

Videó: 32 777 144 megtekintés

Látogatók

Összesen5526016

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh