„Jelentkezz be az arcoddal.” Ez a mottója annak az új direkt-arcfelismerő technológiát alkalmazó amerikai cégnek, amelyik népszerű boltokban, kávézókban elhelyezett kamerák segítségével kínál személyre szóló ajánlatokat, kedvezményeket regisztrált felhasználóinak.

A Nashville-i Redpepper cég azt ígéri, hogy szolgáltatásuk igénybevételével a felhasználók jelentős pénzt takaríthatnak meg, módszerük azonban lényegesen agresszívabb, mint az eddig ismert kuponrendszerek.

A folyamat egy „Facedeal” kamera felszerelésével kezdődik az adott üzlet bejáratánál, ami leolvassa és azonosítja a belépő arcát az illető Facebook profiljában található képek alapján, majd attól függően, hogy a felhasználó milyen oldalakat „lájkolt”, személyre szabott ajánlatokat kínál neki.

A Redpepper szerint „a Facedeal alkalmazást a Facebook-on kell engedélyezni. Az alkalmazás, a felhasználó közreműködésével megerősíti, hogy melyek azok a legfrissebb fényképek, amiken a felhasználó megjelölésre került, hogy azok alapján rögzíthesse és azonosíthassa az arcát. A kifejezetten erre a célra kifejlesztett kamerák ezek alapján az adatok alapján azonosítják a felhasználót a fizikai világban. A regisztrációt követően a felhasználó okos-telefonján keresztül értesül a neki szóló ajánlatokról, amihez csupán arra van szükség, hogy az arcát „megmutassa” a kamerának.”

Az arcfelismerő technológia persze nem új keletű dolog a Facebook-nál. 2011 júniusában a céget sok kritika érte miután előzetes bejelentés nélkül elkezdték alkalmazni a „megjelölés” javaslat rendszert, ami felismeri a feltöltött képeken látható személyeket. Ehhez megvették a módszert kifejlesztő izraeli céget, a face.com-ot.

A Redpepper arcfelismerő technológiája kísértetiesen hasonlít a Tom Cruise nevével fémjelzett Különvélemény című filmben látott, személyre szóló reklámokhoz, ahol még néven is szólítják az arra járókat és ahol mindenkiről mindig pontosan tudják, hogy hol van és mit csinál. A filmbéli kamerák retina és íriszleolvasó technológiát alkalmaztak.

Mostanában egyre több, a biometrikus azonosítást kihasználó reklámozási módszer kifejlesztéséről hallani.

Az IBM 2010-ben jelentette be, hogy RFID technológiát fognak bevetni a fogyasztók célzott megkeresésére. A London Telegraph szerint a módszer segítségével megkímélik a fogyasztókat a számukra irritáló reklámoktól, mert így csak az őket érdeklő termékeket, szolgáltatásokat ajánlanának nekik. (Lásd még: Kattintson ide...)

Az IBM fejlesztőlaboratóriumának egyik kutatója is rámutatott a Különvélemény és az IBM rendszer közötti hasonlóságra: „A filmben a kivetítők az emberek szemét olvasták le. Mi inkább az RFID technológiát választottuk, mivel ez már eleve az emberek zsebében vagy táskájában van és a magukkal hordott eszközök segítségével személyre szóló üzeneteket küldhetünk nekik.”

Februárban arról érkeztek hírek, hogy Londonban nagy-felbontású kamerákat telepítenek a buszmegállókba, hogy nemekre bontott reklámokat vetítsenek a várakozóknak. A kamerák az arc meghatározó jellemzői, az állkapocs, az arccsont, az orr és a szemek alapján próbálják kitalálni az emberek nemét.

A múlt héten pedig kiderült, hogy New York városa és a Microsoft megállapodtak egy új „domain tudatosság rendszer” bevezetéséről, ami nem más, mint egy rendkívül fejlett megfigyelési adatbázis és a város különböző pontjain elhelyezett 3000 térfigyelő kamera segítségével fogja ellenőrizni, hogy az arra haladó állampolgárok benne vannak-e valamelyik bűnügyi vagy terrorista nyilvántartásban.

Tegnap a Wikileaks egyik legújabb felfedezéséről jelentek meg hírek, amikből kiderül, hogy a kormány Trapwire nevű megfigyelőrendszere minden térfigyelő kamera anyagát képes használni, legyen az egy bolt, kaszinó vagy bármilyen cég biztonsági rendszerének része vagy sima utcai térfigyelő kamera és a videó felvételek alapján képes azonosítani egy keresett személyt. (Itt olvashat róla: Kattintson ide... )

Nyilván sokan azt mondják majd, hogy az új Facebook alkalmazás ártalmatlan reklámfogás, a módszer mégis precedenst teremt, amit nyilván más cégek is követnek majd a jövőben. Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ezeket az új kamerákat összekössék a már most is működő, több millió térfigyelő kamerával vagy a titkosszolgálatok által használt rendszerekkel? Hamarosan tényleg ott tartunk, hogy az állam mindenkiről mindig tudni fogja, hogy hol van és éppen mit csinál.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 090 267 megtekintés

Videó: 48 319 639 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923454

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh