A szíriai kormányzati erők és a fegyveresek közötti összecsapások során a Szíria északnyugati részén található Idlib tartományban megölték a szaúd-arábiai fegyveres erők katonatisztjét – számolt be ma az Al-Alam iráni televízió.

A szaúdi állampolgár halálán kívül több török állampolgárságú katona likvidálásáról is beszámoltak.

A szíriai kormány politikai válság szításával és a lázadók felfegyverkezésével vádolja Szaúd-Arábia, Katar és Törökország kormányát.

Szíria lezárta légterét a török utasszállítók számára

A szíriai külügyminisztérium szombaton bejelentette, hogy lezárja légterét a török utasszállítók előtt. A döntésre azután került sor, hogy a török légierő leszállásra kényszerített egy szíriai utasszállító repülőgépet az ankarai reptéren, mivel azzal gyanúsították a gépet, hogy a fedélzeten katonai rakomány szállítanak.

A dokumentum szerint ez válaszlépés a török fél hasonló intézkedéseire.

A török kormány azt állítja, hogy nem zárták le a légteret a szíriai repülőgépek előtt, ugyanakkor továbbra is elfogják a gyanús utasszállító repülőgépeket.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4320260

Jelenleg az oldalon

16
Online