Elfogadhatatlan az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozat nyílt és provokatív megsértése Észak-Korea által,- jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter. A miniszter biztosított arról, hogy Moszkva következetesen törekszik a helyzet normalizálására a Koreai-félszigeten.

Szergej Lavrov elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint Oroszország passzivitást mutat az észak-koreai probléma kezelésében. Moszkva ”csendes” és nem publikus diplomáciát folytat, együttműködve Észak-Koreával, az Egyesült Államokkal, Japánnal és Dél-Koreával, valamint szoros összhangban dolgozik a kínai szomszédjaival is,- nyilatkozta Szergej Lavrov.

Oroszország és Kína pozíciói fontos jelentőséggel bírnak a Koreai-félsziget helyzetének a rendezésében,- jelentette ki Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Washingtonban többek között arra számítanak, hogy Moszkva és Peking felhasználják az egyedülálló befolyásukat Phenjannal szemben, hogy megakadályozzák a helyzet rosszabbra fordulását.

A Koreai-félszigeten pszichológiai háború zajlik, ami csak egyre fokozódik. Phenjan igyekszik ráijeszteni a világra azzal, hogy bármikor kitörhet a háború válaszul az Egyesült Államok és Dél-Korea provokatív lépéseire. Ez vajon egy blöff vagy valós veszély? Georgij Toloraj, az orosz Koreai Kutatási Programok Központjának szakértője a következőképpen vélekedik erről:

A két ország közötti nagy háborús összecsapás aligha lehetséges. Kim Dzsongun tisztában van azzal, hogy az nem csak a rezsimjének, hanem egyúttal az Észak-Koreai államnak is a végét jelentené. Így természetesen azt nem kockáztatja meg. Az amerikaiak és a dél-koreaiak sem engedhetnek most meg maguknak egy nagyobb konfliktust. Először is az egy hatalmas veszteség lenne a világgazdaság számára. Másodszor pedig, mi értelme lenne e konfliktusnak?

Phenjanból fenyegető katonai szónoklat hallható. Dél-Korea és az Egyesült Államok részéről pedig a katonai tevékenység növekedése érzékelhető. Ugyanakkor Észak-Korea állítja, hogy provokációnak van kitéve. Ez felkeltette Alekszander Voroncov figyelmét, aki az Orosz Tudományos Akadémia Keletkutató Intézetének koreai kutatásokat végző központjának a vezetője.

Mindkét fél védekezésnek könyveli el a lépéseit. Azonban meg kell érteni, hogy a másik fél azt másképpen foghatja fel. Az, hogy az Egyesült Államok úgy döntött, hogy tartózkodik egy interkontinentális rakéta újabb kísérletétől, egyértelműen helyes lépés. Ezzel az volt a cél, hogy megmutassák, készek vagyunk önmérsékletet tanúsítani. Kívánom, hogy e konfliktus minden résztvevője ebbe az irányba haladjon.

Közben a dél-koreai források arról számoltak be április 10-én, hogy Észak-Korea ”bármelyik pillanatban” kész egy ballisztikus rakéta elindítására. Az amerikai és a dél-koreai hírszerzés szerint Észak-Korea keleti partvidékére szállították a rakétát és már telepítették egy mobil platformra. Hatótávolsága 3,5 ezer km-ig terjed. Azaz, az Egyesült Államok területe elérhető a számára.

Eközben a Pentagon kijelentette, hogy kész bármilyen észak-koreai rakéta befogására, amelyet az Egyesült Államok vagy annak szövetségesei ellen irányítanak. Ezzel együtt Amerika és Dél-Korea soha nem látott szintre emelte az Észak-Korea megfigyelését célzó közös hírszerzésének a szintjét.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4149388

Jelenleg az oldalon

4
Online