Úgy tűnik a piaci összeomlást egy látszólag aprócska tényező okozta: a Standard & Poor’s udvarias javaslata arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok pénzügyi helyzete nincs teljesen rendben.

A helyzet nem egészen egyezik „A király új ruhája” meséjével. A kisfiú nem azt harsogja a tömegnek, hogy a király meztelen. Inkább ahhoz lehetne hasonlítani, hogy a kisfiú, bár a király ruháját gyönyörűnek tartja, úgy gondolja a királyi szabó jobb munkát is végezhetett volna, hogy a dicső uralkodó egyéniségéhez jobban illő öltözéket készítsen. A nyilatkozatot hisztéria követte, egyesek pedig halált követeltek a kisfiú fejére.

Végül az uralkodó is megszólalt öltözéke védelmében. Ekkor omlott össze a piac.

A piaci lavinát kizárólag abban az esetben válthatta ki az Egyesült Államok AAA-ról AA+ra történő leminősítése, ha az igazság ennél sokkal rosszabb, és ezzel a legtöbb ember tisztában van.

Az S&P kezei természetesen nem tiszták. Kormánymonopólium birtokában van, magasabb adókat követel és annak idején AAA minősítést adott az értéktelen ingatlanpiaci kötvényekre. Képzeljük azonban el, csak egy pillanatra, mi történne, ha az USA adósságát ugyanúgy minősítenék, mint a közönséges önkormányzati kötvényeket vagy vállalati hiteleket. Mi történne, ha az államkötvények után is, a közönséges kötvényekhez hasonlóan, kockázati felárat kellene fizetni? Más szóval, mi történne, ha a Federal Reserve nem lenne képes mindenkit kifizetni a frissen nyomtatott pénzből?

Ilyen valós piaci körülmények között az Egyesült Államok adósságának besorolása nem AA+ lenne. Ebben az esetben a besorolás nemhogy bóvli kategóriába kerülne, még besorolást sem érdemelne, hiszen nem képviselne valós értéket, az intézmény pedig, amely kibocsátotta csődbe menne és az egész világ számára nyilvánvalóvá válna, hogy az egész rendszer fizetésképtelen.

Ezt egy nagyon egyszerű tényből tudhatjuk biztosan: a kormány nem lenne képes adósságát csupán adóbevételeiből finanszírozni. Amerikában abban a pillanatban forradalom törne ki és valószínűleg az egész amerikai birodalom, a banki és monetáris rendszerrel egyetemben összeomlana.

Ebben az esetben a költségvetéssel és az adóssággal kapcsolatos tárgyalásoknak nem lenne többé értelme. A kiadáscsökkentések gyorsak és jelentősek lennének. A szövetségi kormánynak, az egyes államok helyi kormányaihoz hasonlóan éves költségvetési elszámolást kellene készíteni. Nem lennének többé képzeletbeli kiadáscsökkentések a tíz évre tervezett kiadásnövekedésekből. A kormány kénytelen lenne a piaci törvényekhez alkalmazkodni. Ez a leminősítés csak az előszele lenne a valóságnak.

Vizsgáljuk meg egy ilyen forgatókönyv pozitívumait is. Sok milliárd dollárnyi forrás szabadulna fel a kormány irányítása alól. A magán szektor óriási energiainjekciót kapna. A kamatok valószínűleg az egekbe szöknének, ami azt jelentené, hogy végre meglenne a jutalma a takarékosságnak. Az emberek pedig igenis megpróbálnának takarékoskodni, hiszen több száz bank menne csődbe, az üzleti szektor hitelforrása megszűnne és a halál pénzintézetei kénytelenek lennének lehúzni a redőnyt.

Lenne sírás és fogak csikorgatása, de nem lenne visszaút. Néhány hónapon belül óriási forrásáthelyeződések mennének végbe és itt-ott megjelennének a növekedés első csírái. Új munkahelyek és vállalkozások jönnének létre. A régi pénzintézetek helyét újak foglalnák el. Úgy 18 hónapon belül elindulna az ezúttal valós és fenntartható növekedés.

Természetesen ez csak egy álom és soha nem fog megtörténni. Ehelyett a hatalom folytatja gazdasági „játékait”, miközben a gazdaság egyre mélyebbre süllyed, a bevételek csökkennek és az Egyesült Államok fokozatosan eléri a harmadik világot megillető státuszt.

Természetesen nemcsak a kormány vált fizetésképtelenné. Az államot és az általa képviselt örök bővülést támogató egész ideológiai apparátus is csődbe ment. A New York Times komoly erőfeszítést tett, hogy kommentálja a második enyhítőcsomag egyértelmű bukását. Cikkükből megtudtuk, hogy „minden rendelkezésre álló forrást a munkahelyteremtésre kell fordítani,” hogy „fontos az infrastruktúra fejlesztése,” több segítség kell a lakástulajdonosoknak és meg kell hosszabbítani a munkanélküli segély jogosultsági idejét.

Az egyetlen dolog, amit kihagytak a kamatcsökkentés volt, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kamatok már hosszú ideje 0%-on állnak. Ezzel a intézkedéssel megölték a takarékoskodást, leállították növekedést és azt az alapvető szabadságot is megtagadták az emberektől, hogy jutalmat kapjanak azért, ha félreteszik a pénzüket. A Federal Reserve kifogyott a munícióból. Bár egy lehetőség még hátra van: követhetik Zimbabwe példáját.

Az elmélet, hogy a kormány még több hatalommal és rablással képes lehet serkenteni a gazdaságot téves. Az eredmény: jutalom a kormánynak és követőinek, míg a nép szenved. Ha az Egyesült Államok valaha kijut a válságból, annak egy módja lehet: megszabadulni a kiadás- és inflációnövelő apparátustól.

A jól informált kereskedők tisztában vannak ezzel. Az egész rendszert az ország pénznyomtatási kapacitása tartja életben és semmi más. Mindegy milyen csodatevő hatalmat tulajdonítanak egyesek a papírpénznek, rá kell jönniük, hogy az egész rendszer szemfényvesztésen alapul.

Nem szükséges elhinni az itt leírtakat. Fogadjuk el az S&P és versenytársai minősítését, most, hogy igazán munkához láttak és végre az állami nyomdák támogatását nem élvező kötvényekkel egyenrangú módon kezdik értékelni az amerikai állampapírokat is. Beszéljen a valóság, mi pedig figyeljünk arra, amit mond.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters