Kína egyik nagy folyója, a mintegy ezer kilométer hosszú Huaj mentén található "szennyező források" vezettek az ország egyes részein az úgynevezett "rákos falvak" kialakulásához - állapította meg egy kormányzati tanulmány, amelyet a China Daily című angol nyelvű napilap ismertetett csütörtökön.

A kutatás vezetője, Jang Kung-huan egyenesen "rákos járványról" beszélt, s példaként említette egyik legsúlyosabb felfedezésüket, miszerint 1973 és 2005 között a Honan tartományi Sencsiu megyében a nők körében hússzorosára nőtt a tüdőrákosok száma.

A folyó három tartományon halad keresztül, Honan mellett Anhuj és Csiangszu területén. E régiók az 1980-as évektől kezdve gyorsan fejlődtek, a bruttó hazai termék (GDP) éves növekedése átlagosan elérte a tíz százalékot.

A környező papírgyárak, bőrfeldolgozók és műanyag üzemek már 30 éve engedik bele szennyvizüket a folyóba. Vannak vegyi üzemek és gyógyszeripari gyárak is, s az egyre szaporodó kisebb, még kevésbé ellenőrzött termelők és feldolgozók csak rontottak a helyzeten.

A tanulmányban, amelyhez az adatokat tíz éve kezdték gyűjteni, megállapították, hogy a daganatos betegségek előfordulása a Huaj folyó mentén 50 százalékkal magasabb, mint a 2004-05-ös országos átlag. A vizsgálatot végzők az 1980-as évektől regisztrált vízminőségi adatokat, és az 1970 és 2005 közötti rákos megbetegedések számát vették alapul.

Világosan kimutatták például, hogy míg bizonyos településeken az 1970-es években kevés rákos beteg volt, addig mára ugyanott feltűnően sokan lettek. Az okot egyértelműen a folyó szennyezett vizében látják, miközben mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a víz mellett egyéb rizikófaktorokat, így a levegő szennyezettségét, az étkezést, a dohányzást és egyes fertőzések meglétét is vizsgálni szükséges.

A kutatók arról is beszámoltak, hogy vizsgálataik kezdeti szakaszában a helyi kormányzatok részéről ellenállást tapasztaltak, de mára elfogadóbbá váltak. A tanulmány nyilvánosságra kerülése is az új hozzáállás kifejeződése - tették hozzá. A szakemberek most az összefüggések felismerése után további kutatásokat szorgalmaznak, amelyek során pontosan beazonosíthatók lesznek a rákkeltő (karcinogén) anyagok.

A "rákos falvak" létezését a környezetvédelmi tárca először az év elején ismerte el, számukat több tucatra tette. Kialakulásukat a környezetkárosító tevékenység, a féktelen és mértéktelen szennyezés rovására írta. A kínai online média annak idején gyorsan "felkapta" a témát és olyan ismeretlen eredetű térképek is megjelentek a világhálón, amelyek szerint akár több száz "rákos falu" is lehet Kínában. A hazai és külföldi médiában megjelenő riportok időről időre azt sejtetik, ügyükben, helyzetükben nem történt változás.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 065 084 megtekintés

Videó: 48 287 955 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919612

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh