Ukrajna és Kína, az egymás közötti kereskedelemben még idén át kíván térni a dollár helyett a nemzeti valutában, azaz hrivnyában és jüanban való elszámolásra - közölte Szerhij Arbuzov ukrán első miniszterelnök-helyettes pénteken.

Az ukrán kormánytag a héten Kínában folytatott tárgyalásainak eredményeiről újságírók előtt kijelentette, hogy a valutacseréről már megszületett a megállapodás a két ország között. Mint mondta, jelenleg mindkét fél országa pénzintézeteivel folytat erről konzultációkat. Hozzátette, hogy az ukrán bankok támogatják a valutacserét. Erre alapozva kifejezte meggyőződését, hogy az első ilyen tranzakciók már idén megtörténnek.

Az ukrán és a kínai nemzeti bank múlt év júniusában írt alá három évre szóló kétoldalú megállapodást a valutacseréről 15 milliárd jüan, vagyis 2,36 milliárd dollár értékben.

Szakértők véleménye szerint az ukrán-kínai kereskedelemben alkalmazandó valutacsere hozzájárul az Ukrajnából kiáramló valutamennyiség csökkentéséhez, ami stabilizáló hatással lesz a hrivnya árfolyamára.

A miniszterelnök-helyettes emellett reményét fejezte ki, hogy Ukrajna a jövőben növeli exportját az ázsiai országba, és egyensúlyba kerül a jelenleg Kína javára álló ukrán-kínai külkereskedelmi mérleg.

A két ország közötti gazdasági együttműködés stratégiai ágazatai között említette a mezőgazdaságot, a repülőgép, illetve űreszközök gyártását, a tudomány, a kultúrát és a gyógyászatot, valamint a közúti közlekedés és a kikötők infrastrukturális fejlesztését.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters