Az Egyesült Államok nem akarja, hogy Iránnak nukleáris fegyvere legyen, mert az destabilizálná az egész közel-keleti térséget és atomfegyverkezési versenyt indíthatna el - jelentette ki csütörtökön Barack Obama.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy Washington éppen ezért továbbra is minden eszköz alkalmazására nyitott a probléma megoldása érdekében. Érvelése szerint ugyanakkor a diplomáciai megoldás hatékonyabb lehet a katonainál, "mert a legjobb módja annak biztosítására, hogy egy országnak ne legyenek nukleáris fegyverei az, hogy ők hoznak döntést arról, hogy ne legyenek nukleáris fegyvereik, mi pedig abban a helyzetben legyünk, hogy ellenőrizhessük, hogy nincsenek nukleáris fegyvereik".

Az elnök szerint a katonai megoldások "mindig zűrzavarosak" és sohasem tökéletesek annak szavatolására, hogy az érintett országok a jövőben ne törekedjenek még intenzívebben a nukleáris fegyver megszerzésére.

Obama rámutatott, hogy már egy Iránnal megkötendő köztes megegyezés is több hónappal késleltetné, hogy az iszlám köztársaság elérje a nukleáris fegyver kifejlesztéséhez szükséges képességet. Egyben kérte a kongresszust: ne fogadjon el újabb szankciókat és hagyja, hogy Teherán bebizonyítsa a nukleáris programjáról folytatott tárgyalások iránti elkötelezettségét.

Az elnök rámutatott, hogy az újabb gazdasági büntetőintézkedések aláásnák a kormányzatnak azt a törekvését, hogy békés eszközökkel oldja meg a problémát és hogy elkerüljön egy újabb fegyveres konfliktust a Közel-Keleten. Ugyanakkor kijelentette, hogy ha a már érvényben lévő szankciók nem késztetik érdemi megállapodásra Iránt, akkor azokat meg lehet szigorítani.

"Tegyük próbára, hogy mennyire hajlandóak ezt az ügyet valóban diplomáciai úton és békésen rendezni. Semmit sem veszítünk, ha a végén az derül majd ki, hogy nem készek valós bizonyítékot és garanciákat szolgáltatni a nemzetközi közösségnek azzal kapcsolatban, hogy nem törekednek nukleáris fegyver előállítására" - mondta.

John Kerry amerikai külügyminiszter az MSNBC televíziónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: egy Iránnal megkötendő bármilyen megállapodás "hibamentes" lesz és szavatolni fogja, hogy Teheránnak ne legyen meg a szükséges kapacitása az atomfegyver előállításához. Hozzátette: az Egyesült Államoknak és Izraelnek egyformán az a célja, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását, de a két országnak más a taktikája.

Kerry ezzel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdai kijelentésére reagált, miszerint egy Iránnal az atomprogramjáról megkötendő rossz megállapodás háborúhoz vezethet. A külügyminiszter elmondta, hogy nem sokkal az adás előtt "baráti és udvarias" telefonos eszmecserét folytatott az izraeli kormányfővel.

"Nincs eltérés közöttünk ennek (az iráni nukleáris) programnak a veszélyességét illetően és a végjáték mindkettőnk számára ugyanaz: Iránnak nem lehet olyan békés célú (nukleáris) programja, amely megtévesztő" - mondta John Kerry.

Az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások a tervek szerint jövő szerdán folytatódnak a Hatok csoportja (az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország, Kína és Németország), valamint Irán között.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 083 163 megtekintés

Videó: 48 313 516 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922625

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh