Titkos béketárgyalásokat folytatott Hamid Karzai afgán elnök a kormánya ellen lázadó, fegyveres tálibokkal a közelmúltban, és ezekről nem tájékoztatta nyugati szövetségeseit sem - írta kedden a The New York Times című amerikai napilap.

A magas rangú afgán kormányzati tisztviselők és befolyásos tálib vezetők között az elmúlt két hónapban Dubajban és Rijádban tartott egyeztetések a lap forrásai szerint sok eredménnyel eddig nem jártak, Karzai szóvivője, Aimal Faizi viszont pozitívnak értékelte azokat.

A név nélkül nyilatkozó források szerint a titkos tárgyalások ténye magyarázat lehet arra, hogy Karzai az elmúlt hónapokban miért mutatkozott egyre ellenségesebbnek az Egyesült Államokkal szemben. Az elnök egyelőre elutasítja, hogy aláírja Washingtonnal az idei katonai kivonulás utáni időszakra vonatkozó, kétoldalú biztonsági szerződést. Karzai a nyugati bírálatok ellenére ragaszkodott több bebörtönzött tálib harcos szabadlábra helyezéséhez is, továbbá - torzított tartalmú bizonyítékokra hivatkozva - az országában elkövetett "háborús bűnökért" bírálta az amerikaiakat.

Az Egyesült Államok egyre türelmetlenebbnek tűnik az afgán vezetéssel szemben, és különösen a kétoldalú megállapodás halogatása aggasztja. Barack Obama elnök kedden folytat megbeszélést a témáról az érintett katonai parancsnokokkal. Amerikai részről mindazonáltal már olyan jelzéseket is adtak, hogy amennyiben a szerződést nem írják alá, valamennyi csapatot kivonják Afganisztánból. Ez a katonai mellett érzékeny anyagi veszteséget is jelentene Kabul számára.

A The New York Times szerint az sem zárható ki, hogy a tálibok elsősorban az április eleji elnökválasztást igyekeznek befolyásolni azzal, hogy tárgyalóasztalhoz ültek Karzai elnökkel (aki már nem indulhat újra a posztért), és nem is céljuk a fegyvernyugvás elérése.

A tárgyalások eddig bizonyosan nem jártak a tálib támadások hevességének mérséklődésével, hiszen januárban 2008 óta a legnagyobb számú fegyveres incidens zajlott le Afganisztánban, és ez a trend februárban is folytatódni látszik.

Forrás: asiaport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 288 269 megtekintés

Videó: 51 169 585 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7324023

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh