Oroszországnak 2020-ra be kell indítania több mint 600 gépezet és egység hazai termelését a katonai és polgári hajógyártás szükségletei számára – vélik a szakértők. Jelenleg ez az iparág a nagyobb versenyképességgel rendelkező külföldi, mindenekelőtt német, norvég és amerikai termékektől függ – olvasható az Izvesztyija lap mai számában.

Azok után, hogy márciusban a Krím csatlakozott Oroszországhoz, az Egyesült Államok és az EU szankciókat vezetett be több orosz politikussal, üzletemberrel, valamint társaságokkal szemben és a korlátozások további szigorításával fenyegetőznek. A francia külügyminiszter kijelentette, például, hogy Párizs újból ki fogja vizsgálni a Mistral helikopter-hordozó anyahajók Oroszországnak való eladásáról kötött szerződés jogi aspektusait.

Szakemberek szerint az esetleges pótlólagos szankciók oda vezethetnek, hogy korlátozni fogják külföldi csúcstechnológiai termékek oroszországi exportját. Az orosz vezetőség ezzel kapcsolatban hangoztatja az import hazai termékkel való helyettesítésének fontosságát. Az Izvesztyija lap rámutat, hogy az orosz ipari tárca megbízásából a Krilov Állami Tudományos Központ javaslatokat dolgozott ki a katonai és polgári hajógyártás oroszországi lokalizációjáról. A központ képviselője, Alekszandr Csemodanov a lapnak adott interjújában kifejtette:

Orosz üzemek elsajátíthatják az importált berendezések jelentős részének itteni gyártását. A cégek megerősítették elvi érdekeltségüket, azonban garantált megrendelést szeretnének.

Szakértők felsorolták azokat az orosz vállalatokat, amelyek a polgári és hadiflotta szükségletei számára külföldön beszerzett termékekhez hasonló műszaki paraméterekkel rendelkező árut gyártanak. Többek között felsorolják az esetleges dízel hajóhajtóművek orosz termelőit. A hajtóműveket jelenleg külföldön szerzik be, pedig ezek a hajó költségeinek akár 40%-t is kiteszik.

A minisztérium megerősítette az Izvesztyija képviselőjének az import hazai termékkel való helyettesítésének aktualitását, de nem tudta megmondani, hogy a Krilov Központ javaslatait miként fogják felhasználni. Közben az Orosz Mérnöki Szövetség alelnöke, Ivan Andrijevszkij szerint első lépésként az államnak külföldi – például kínai – cégekkel közös termelést kellene beindítania.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó