Vlagyimir Putyin oroszországi látogatásra hívta meg Alekszisz Ciprasz görög kormányfőt - közölte az orosz államfő külpolitikai tanácsadója csütörtökön.

Jurij Usakov arról is beszámolt, hogy az orosz elnök telefonon beszélt Ciprasszal, és ismét gratulált a radikális baloldali Sziriza vezetőjének pártja választási győzelemhez, valamint a görög politikus kormányfői posztra lépéséhez.

Putyin az eredmények kihirdetését követően az elsők között köszöntötte hivatalos táviratban a január 25-i előre hozott görögországi parlamenti választáson győztes párt vezetőjét.

Usakov azt mondta, hogy Putyin és Ciprasz megerősítették szándékukat az orosz-görög kapcsolatok "lehető legaktívabb fejlesztésére", beszélgetésük pedig "meleg légkörben folyt, építő jellegű volt, és aláhúzta a kapcsolatok stratégiai jellegét".

A tanácsadó nem adott részletes tájékoztatást a két állami vezető tárgyalásainak tartalmáról. Csak annyit árult el, hogy az orosz elnök a görög kormányfővel egyebek között az ukrajnai helyzetet és "a Déli, valamint a Török Áramlattal kapcsolatos ismert témát" vitatta meg.

A slon.ru orosz független híroldal emlékeztetett rá, hogy az új görög kormányfő hétfőn Cipruson kijelentette, országa nem szándékozik pénzügyi segítséget kérni Oroszországtól, holott Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter januárban kijelentette, ha Athén kéri, lehetőség volna a segítségnyújtásra. Jánisz Varufakisz új görög pénzügyminiszter pedig egy január 28-án Athénban adott nyilatkozatában ellenezte az újabb európai uniós szankciókat Oroszország ellen.

A lenta.ru orosz internetes hír- és elemző oldal közlése szerint január közepén Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszter nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy feloldja az élelmiszer-behozatali tilalmat Görögországgal szemben, ha az kilépne az Európai Unióból.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 722 036 megtekintés

Videó: 48 932 645 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028419

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh