Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kilátásba helyezett 40 milliárd dollár mellett további 50 milliárd dollár támogatásra van szüksége a Nyugattól a gazdasági-pénzügyi összeomlás elkerüléséhez - mondta Soros György magyar származású amerikai üzletember a Der Spiegelnek.

A német hírmagazin szombati keltezésű, digitális formátumban péntek este megjelent számában közölt összeállítás szerint az ukrán kormány tanácsadói úgy vélik, kevés lesz Ukrajna stabilizálásához a következő négy évre előirányzott 40 milliárd dollár nemzetközi pénzügyi segítség. A csomagot az IMF szervezi, a maga részéről 17,5 milliárd dollár hitelt nyújt Ukrajnának, 10 milliárd dollárt nyugati kormányok és nemzetközi intézmények folyósítanának, 13-15 milliárd dollárral pedig a terv szerint magánhitelezők járulhatnának hozzá Ukrajna támogatásához adósság-átütemezés formájában.

"Mindenki tudja, hogy az IMF-csomag nem lesz elég" - mondta a Der Spiegelnek Ivan Miklos volt szlovák pénzügyminiszter, az ukrán pénzügyi tárca vezetőjének főtanácsadója.

A Der Spiegel szerint az IMF szakértői nem vettek számításba egy fontos tényezőt, az erős függőségét Oroszországtól. A második front című összeállítás szerint a csaknem 70 milliárd dolláros államadósság törlesztésének átütemezése nemigen lehetséges Oroszország közreműködése nélkül, Moszkvában viszont "korlátozott hajlandóság" mutatkozik arra, hogy megkönnyítsék a Washington emberének tartott ukrán pénzügyminiszter, Natalija Jareszko dolgát, aki közvetlenül tavaly decemberi kinevezése előtt szerezte meg az amerikai mellé az ukrán állampolgárságot.

"Ha továbbra is semmibe veszik Oroszország érdekeit, akkor nem segítünk megmenteni Ukrajnát, sőt dolgozni fogunk azért, hogy még súlyosabb legyen a pénzügyi helyzet" - idézte a német lap az orosz duma gazdasági bizottságának egyik tagja, Mihail Jemeljanov egy januári nyilatkozatát.

Soros György szerint a stabilizációhoz a Nyugat hangsúlyosabb szerepvállalására van szükség, további 50 milliárd dollár segítséget kell nyújtani Ukrajnának. A helyzet "napról-napra rosszabb, és Ukrajna gazdasági összeomlása a legnagyobb siker lenne Putyin számára" - mondta Soros a Der Spiegelnek.

Az üzletember javaslata szerint az EU-nak többnyire beruházásokhoz kapcsolódó garanciavállalás formájában kellene támogatnia Ukrajnát, így a közösség által biztosított összeg nagyságrendekkel több pénzt mozgatna meg. Egy vezető német bankár szerint azonban az ötlet kevéssé tűnik megvalósíthatónak. "A befektetők a belátható időben nagy ívben elkerülik ezt a háborúval és korrupcióval sújtott országot" - mondta a név nélkül nyilatkozó német pénzügyi szakember a Der Spiegelnek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 461 959 megtekintés

Videó: 51 280 902 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7347800

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh