Londoni pénzügyi elemzők szerint már 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége a "Grexitnek", vagyis Görögország távozásának az euróövezetből.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági elemzőház, a Capital Economics szerdán összeállított helyzetértékelése szerint a görög eurótagság megszűnésének ideje egyelőre bizonytalan, de az biztos, hogy Görögország jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzete fenntarthatatlan.

A ház elemzői szerint a távozást követő kezdeti piaci felfordulás után azonban Görögországnak "sokkal jobb dolga lenne" az euróövezeten kívül.

Az euróövezet szétbontása a valutaunió szempontjából is "a legkevésbé fájdalmas és a legreálisabb" megoldást kínálhatja az euróövezeti periféria versenyképességi és adósságproblémáira, és a jelenlegi központi eurógazdaságok számára is lehetővé tenné a gazdaságpolitika lazítását - vélekedtek a Capital Economics londoni elemzői.

A cég szerint Görögország távozása az első időkben a valutauniós periféria szuverén kötvényhozamainak megugrását okozná, de az euróövezeti részvények még ebben a környezetben is túlteljesíthetnék az amerikai tőzsdei cégek papírjait, tekintettel az euró gyengüléséből eredő versenyképességi hozadékra és a várható pótlólagos monetáris élénkítésre. Mindezek mellett végül még az euró is visszaerősödhet, legalábbis részben behozva veszteségeit - jósolták a Capital Economics közgazdászai.

A Grexitet más nagy londoni házak is valószínűsítik, de azt is, hogy ez csődbe sodorná Görögországot.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minap Londonban ismertetett elemzése szerint sem kizárt Görögország távozása a valutaunióból, ám egy ilyen fejlemény jelentős sokkhatásként érné a görög és az euróövezeti gazdaságot. A Fitch londoni elemzői szerint a Grexit egyik sokkhatása abban nyilvánulna meg, hogy szertefoszlatná az euróövezeti tagság visszafordíthatatlanságának vélelmét, és "komoly ütés" érné az euróövezeti üzleti bizalmat.

A cég szerint a Grexit után - az új görög fizetőeszköz biztosra vehető gyors leértékelődése miatt - Görögország törlesztési csődbe kerülne.

A Grexittel és az ezt követő görög szuverén törlesztési csőddel kapcsolatos egyre erősödő várakozást jelzi, hogy az elmúlt napok ingadozása után ismét emelkedik a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása.

Az S&P Capital IQ londoni piaci adatszolgáltató cég kimutatása szerint a görög szuverén CDS-tranzakciók - vagyis a görög államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek - középárfolyama meredek, 134 pontos emelkedéssel ismét 1730 bázispont környékén, a hét eleji szinten mozgott a szerdai londoni forgalomban az irányadó ötéves kötvénylejáratra.

A szerdára kialakult árazás alapján egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves görög államkötvényre jelenleg 1,7 millió eurót meghaladó középárfolyamon kínálnak CDS-kontraktusokat a londoni piacon, 134 ezer euróval drágábban, mint az előző zárásban.

Az S&P Capital IQ számítási modellje szerint Görögország jelenlegi szuverén CDS-árfolyama azt jelzi, hogy a piac 71 százalék körüli valószínűséggel árazza a görög államadósság-törlesztési csőd öt éven belüli bekövetkeztét.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 704 757 megtekintés

Videó: 48 918 058 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7025446

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh