Irán és a libanoni Hezbollah nemrég lekerült egy terrorszervezeteket felsoroló amerikai listáról. James Clapper Nemzeti Hírszerzési Igazgató szenátusi biztonsági jelentéséről évek óta először került le Irán és a Hezbollah. A terrorista minősítés elvesztésétől függetlenül Irán megmaradt mint regionális veszélyforrás az amerikai érdekekre nézve.

James Clapper Nemzeti Hírszerzési Igazgató (Director of National Intelligence) idei szenátusi védelmi jelentésének terrorista veszélyeivel foglalkozó listájáról lekerült Irán és a libanoni Hezbollah, jelentette a Middle East Monitor.

A február 26-i jelentés megjegyezte Irán Iszlám Állam ellenes törekvéseit, illetve Teherán extrémizmus elleni szándékát. A jelentés szerint Irán a régió vallási ellentéteit próbálja csillapítani, illetve törekszik Szaúd-Arábiával való kapcsolatainak rendezésére. Ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy az iráni regionális törekvések másodlagos következményei veszélyesek is lehetnek.

„Irán síita közösségeket védelmező és megerősítő törekvései félelmet és szektariánus válaszokat táplálnak”, idézte a jelentést a The Times of Israel. Az izraeli lap továbbá idézte egy izraeli agytröszt elemzését is, miszerint Irán és a Hezbollah eltávolítása a terrorista források listájáról egyenesen az Egyesült Államok Iszlám Állam ellenes és nukleáris politikájához köthető.

A Meir Amit Hírszerzési és Terrorizmus Információs Központ elemzése ugyanakkor megemlíti azt is, hogy az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (Defense Intelligence Agency) hasonló listájáról egyelőre még nem került le sem Irán, sem pedig a Hezbollah.

Iránhoz hasonlóan az Iszlám Állam elleni harcban vállalt részéért kerülhetett ki a jelentésből a Hezbollah is. A libanoni szervezet létrejötte óta szorosan kapcsolódik Iránhoz, és számos elemzés szerint Teherán külpolitikai érdekeit képviseli.

A listáról való lekerüléstől függetlenül Clapper Teheránt egyes USA-ellenes kibertámadások központjaként jellemezte, továbbá az Aszad-rezsim támogatását is regionális veszélyként értelmezte.

Forrás: kitekinto.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 493 026 megtekintés

Videó: 51 295 102 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351292

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh