Washington elismerte, hogy iraki katonák is meghalhattak vagy megsebesülhettek az amerikaiak által vezetett szövetségeseknek az Iszlám Állam ellen Irakban végrehajtott pénteki légicsapásaiban, és vizsgálatot rendeltek el a történtek tisztázására.

Eredetileg az Iszlám Állam elleni harcot felügyelő iraki műveleti parancsnokság adott tájékoztatást közleményében arról, hogy bár a légicsapást a dzsihadisták ellen intézték, a közelben iraki kormánykatonák harcoltak, és mindkét oldalon voltak áldozatok. Eszerint tíz iraki katona megsebesült vagy meghalt a Bagdadtól nyugatra végrehajtott légi műveletek során. Amerikai katonai források szerint ez az első ilyen eset az amerikaiak vezette koalíció légitámadásainak kezdete óta.

"Az első információk szerint lehetséges, hogy a Fallúdzsa közelében végrehajtott egyik légicsapás iraki katonák halálát okozhatta annak ellenére, hogy ezeket a műveleteket összehangolják az iraki szárazföldi erőkkel" - olvasható az Egyesült Államoknak a közel-keleti térségért és Közép-Ázsiáért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) által kiadott közleményben, amely szerint az amerikaiak teljes körű vizsgálatot indítanak a történtek kiderítésére.

Katonai illetékesek szerint az incidens déltájban történt a dzsihadisták kezén lévő Fallúdzsától délre. Az iraki erők a dzsihadisták állásai felé nyomultak előre, de a rossz időjárás miatt az iraki légierő nem tudott nekik támogatást nyújtani. Ezért kérték a nemzetközi szövetség támogatását. Az egyik légicsapás azonban nem vette figyelembe az iraki katonák előrenyomulását, így az iraki kormányerők körében is voltak veszteségek. Az iraki jelentés szerint egy tiszt és kilenc katona halt meg, illetve sebesült meg, de pontosan nem közölték a halottak, illetve a sebesültek számát.

Forrás: atv.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 700 882 megtekintés

Videó: 48 912 176 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024579

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh