A totális káoszba süllyedt és kettészakadt országban elkeserítő állapotok uralkodnak, jelenleg sokkal nagyobb az elnyomás, mint Kadhafi néhai diktátor idején volt – mondta az ENSZ líbiai missziójának vezető képviselője.

2011 eleje óta folyik a polgárháború az olajban gazdag észak-afrikai országban, ahol jelenleg két kormány és két parlament is működik. Emellett számos milícia küzd azért, hogy átvegyék a hatalmat az ország felett, és ellenőrzésük alá vonják az olajkészleteket. Claudio Cordone elmondta, hogy körülbelül 200-300 ezer fegyveres tevékenykedik az országban, a milíciák többsége pedig nem tűri a másként gondolkodókat az általa uralt területeken. Ezért szinte mindennaposak a súlyos leszámolások és mészárlások Líbiában. A súlyos belpolitikai válság miatt pedig több mint 400 ezer ember kényszerült már arra, hogy elhagyja lakhelyét és hazáját.

Szakértők szerint a legnagyobb problémát és veszélyt az Iszlám Állam terrorszervezet fokozott térnyerése jelenti. Több radikális iszlamista milícia ugyanis nemrég hűségesküt tett a terrorista szervezetnek, és létrehozták annak líbiai szárnyát, amely azóta számos robbantásos merényletet és kivégzést is végrehajtott már. A legutóbbi öngyilkos robbantás szerdán volt Bengáziban, ahol 12 ember veszítette életét és legalább 25-en megsebesültek. A halálos áldozatok közül heten a kormányerő katonai voltak.

Az eddigi becslések szerint az Iszlám Állam líbiai szárnyának legalább ötezer fegyverese van. Szakértők pedig attól félnek, hogy ha nem sikerül mielőbb lezárni a polgárháborút, és megoldást találni a belpolitikai krízisre, akkor Líbia könnyen Irak vagy Szíria sorsára juthat, aminek beláthatatlan következményei is lehetnek.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 072 758 megtekintés

Videó: 48 301 036 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920806

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh