Moszkvának az a döntése, hogy föld-levegő rakétarendszereket ad el Teheránnak, nem változtat a Pentagon arra vonatkozó tervein, hogy szükség esetén katonai fellépéssel akadályozza meg Irán nukleáris fegyverhez jutását - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

Dempsey szerint az amerikai katonai tervezők ismerik a rendszer képességeit és már évek óta számolnak a hétfőn bejelentett orosz lépéssel, miszerint feloldják az Sz-300-as légvédelmi rakéták Iránba szállítására vonatkozó tilalmat. A tábornok szerint a Pentagon katonai tervei egyszerre ösztönzik az iráni nukleáris program korlátozásáról folytatott diplomáciai tárgyalásokat, ezek meghiúsulásának esetére pedig azt biztosítják, hogy Irán ne juthasson atomfegyver birtokába. E tervek változatlanok maradtak.

Irán 2007-ben írt alá Oroszországgal egy 800 millió dolláros rakétavételi megállapodást, amit Moszkva a nemzetközi nyomásnak engedve nem teljesített.

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter, aki a két hónappal ezelőtti hivatalba lépése óta először tartott közös sajtótájékoztatót Dempseyvel, kijelentette, hogy a Pentagon nem játszik közvetlen szerepet az iráni nukleáris programról folytatott tárgyalásokon, hanem azt biztosítja, hogy az elnöknek egyéb eszközei is legyenek, és az Egyesült Államok partnereivel és szövetségeseivel együttműködve stabilizáló szerepet játszik a közel-keleti térségben.

Dempsey igyekezett minimalizálni az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által veszélyeztetett iraki tartományi székváros, Ramádi jelentőségét. Szavai szerint a település sem az amerikai, sem az iraki tervek szerint nem játszik központi szerepet az IÁ legyőzésében.

Haider el-Abádi iraki miniszterelnök, akit Barack Obama elnök kedden fogadott a Fehér Házban, csütörtökön is Washingtonban tárgyalt még az Iraknak nyújtott amerikai katonai és humanitárius támogatás megnöveléséről.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 080 655 megtekintés

Videó: 48 310 776 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921933

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh