Irán, Oroszország és Kína egyezteti stratégiáját a NATO-val szemben. Ezt jelentette be Moszkvában Irán hadügyminisztere. Hosszein Dehgani szerint Iránnak, Oroszországnak, Kínának, sőt Indiának is közös katonai terveket kell kidolgozniuk a NATO keleti terjeszkedése ellen.

Irán hadügyminisztere azt is megerősítette, hogy az iráni-orosz-kínai egyeztetés egyik fő témája a NATO európai rakétapajzsa lesz. Ezt az USA javasolta az iráni nukleáris fenyegetésre hivatkozva. Most, hogy közel került az iráni megegyezés, sokan abban reménykedtek, hogy a NATO elveti a tervet, de nem így történt. Oana Lungescu, a NATO egyik szóvivője közölte: a lehetséges iráni megállapodás nem befolyásolja az európai rakétapajzs-programot. Moszkvában ezt annak a jelének tekintik, hogy a rakétapajzs ötlete tulajdonképpen sohasem Irán, hanem Oroszország ellen irányult.

Oroszország Irán egyik legfőbb fegyverszállítója. Putyin elnök nemrég engedélyezte légvédelmi rakéták szállítását Iránnak, mondván: közel a nemzetközi megállapodás Teheránnal. Oroszország is részt vesz Lausanne-ban azokon a tárgyalásokon, melyeken Irán nukleáris programjának békés jellegét szabályozzák. Moszkva maga is részt vállalt a nukleáris programban, később viszont csatlakozott a szankciókhoz. A légvédelmi rakéták szállításáról már csaknem tíz éve megállapodtak, de csak most kerül rá sor. Irán és Oroszország a Közel-Keleten is együttműködik: mindkét állam támogatja Aszad elnököt Szíriában. Teherán és Moszkva ezenkívül abban is megállapodott, hogy kicserélik a nemzetközi terrorizmussal kapcsolatos hírszerzési információikat is.

Forrás: globoport.hu

Interreg CE1013 REFREsh

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4707082

Jelenleg az oldalon

8
Online