A biztonsági együttműködés megerősítéséről állapodott meg csütörtökön Camp Davidben az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) hat tagállamának vezetőivel Barack Obama amerikai elnök.

Az elnök közölte, hogy az Egyesült Államok elkötelezett az GCC-országok (Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Omán, Kuvait, Bahrein és Katar)biztonsága mellett, ezért az ENSZ Alapokmánya alapján minden eszközt igénybe fog venni - beleértve a katonai erő alkalmazását is -, ha ezen államok szuverenitását vagy területi épségét támadás vagy fenyegetés érné.

Leszögezte, hogy az Egyesült Államok a biztonsági együttműködés - egyebek között a közös hadgyakorlatok, a kiképzés, a hírszerzési információcsere és a hajózás biztonsága - fokozása mellett segíteni fogja ezen országokat védelmi képességük megerősítésében, egyebek között az integrált ballisztikusrakéta-védelem kiépítése terén.

A tárgyalásokról kiadott közös közlemény értelmében az Egyesült Államok és a hat arab ország együtt fog működni Irán térségbeli "destabilizáló tevékenysége" ellen, és Washington fel fogja gyorsítani a GCC-országokba irányuló fegyverszállításokat. A dokumentum szerint a Perzsa-öböl menti országok elismerték, hogy nekik is érdekükben áll az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötendő átfogó és ellenőrizhető megállapodás, amely elvben megakadályozza Teherán atomfegyverhez jutását.

A GCC-tagállamok a Camp David-i találkozót megelőzően többször is hangot adtak abbéli aggályuknak, hogy ha a nyugati országok a nukleáris alkut követően fel fogják oldani az Iránnal szembeni gazdasági szankciókat, akkor ez Teheránt agresszívabb fellépésre fogja bátorítani saját régiójában. Megfigyelők ezzel az aggodalommal hozzák kapcsolatba, hogy Szaúd-Arábia és három másik ország nem uralkodói szinten képviseltette magát a tanácskozáson.

Sajtótájékoztatóján Barack Obama leszögezte: az GCC-államokkal való együttműködésnek nem célja a Iránnal szembeni konfrontáció állandósítása vagy Teherán marginalizálása, ugyanakkor felszólította az Iszlám Köztársaságot, hogy békés eszközökkel rendezze vitáit szomszédjaival. Bírálatát egyúttal az Öböl menti monarchiák Camp Davidben jelen lévő küldöttségeinek is címezve hangsúlyozta a jó kormányzás és az emberi jogok tiszteletben tartásának fontosságát, mert - mint mondta - ezek minden állampolgár érdekeit szolgálják.

Szíriával kapcsolatban kijelentette: ezúttal nem mondja meg, hogy Damaszkusz meddig mehet el a vegyi fegyverek használatában. (2012-ben Obama légicsapásokkal fenyegetőzött arra az esetre, ha Damaszkusz vegyi fegyvert alkalmazna, de ezt nem váltotta be, és végül megállapodott Oroszországgal abban, hogy Szíriának át kell adnia az ilyen eszközeit.)

Camp Davidben az elnök azt mondta, az Egyesült Államok együttműködik nemzetközi partnereivel annak megállapításában, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimje valóban bevet-e klórbombákat. Ha ez bebizonyosodik, akkor Washington együtt fog működni a nemzetközi megfigyelőkkel és Szíria olyan támogatóival, mint Oroszország, annak érdekében, hogy ennek véget vessenek.

Kijelentette, hogy továbbra is elkötelezettje egy olyan izraeli-palesztin békemegállapodásnak, amelynek eredményeképpen az izraeli mellett létrejön egy palesztin állam, és amely szerinte hosszú távon nélkülözhetetlen a térség stabilitása és Izrael biztonsága szempontjából. Méltatta azoknak az izraeli és egyiptomi vezetőnek a bátorságát és nehezen meghozott választását, akik a 70-es évek végén Camp Davidben megállapodtak egymás kölcsönös elismerésében és a békés viszonyban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 653 807 megtekintés

Videó: 48 857 397 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7016066

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh