Érdekes megoldással bővül ki egy meglévő rakétarendszer, amely a drónokat vakítaná meg. A napokban olvashattunk arról, hogy az amerikaiak a jövőben az eddigieknél jóval olcsóbb drónokra bíznának bizonyos feladatokat, a szempontok között pedig az is felmerül, hogy ezen új fejlesztéseket egyszerűen túl drága lenne lelőni. Talán ennek köszönhető, hogy orosz források most egy drónok elleni védelmi megoldásról értekeznek.

Az állami kézben lévő SputnikNews.com cikkében tulajdonképpen egy mikrohullámú fegyverről olvashatunk, amely kizárólag védelmi feladatokat látna el. A cél a saját területre berepülő drónok megvakítása, pontosabban a kommunikációért és a különböző rakéták irányításáért felelős elektronika megsütése, amelynek következtében ezen drónok vakon repülnének tovább, nem teljesítve eredeti feladatukat. Azt még ugyan nem árulták el, hogy a fejlesztés pontosan miként működne, de azt már tudjuk, hogy 10 km-es hatótávban és 360 fokos "tüzelésben" gondolkodnak.

Az új mikrohullámú fegyvert a Buk rakétarendszerre szerelnék fel, így a meglévő platform kiegészítéséről van szó. A kritikusok szerint persze több probléma is akad a fejlesztéssel, hiszen egyrészt a megfelelő légierővel rendelkező hatalmak (így például Oroszország) számára a jelenleg alkalmazásban álló drónok nem jelentenek komoly fenyegetést, ezeket a hagyományos vadászgépek viszonylag könnyen leszedik az égről, másrészt pedig az sem túl hatékony megoldás, ha védekezésként megvakítjuk a drónokat, aminek eredményeként azok megjósolhatatlan pályán repülnek tovább, vagyis fegyverzetükkel együtt bárhol becsapódhatnak.

Érdemes ehhez hozzátenni, hogy az amerikai fél is dolgozik saját mikrohullámú megoldásán, amely a Counter-electronics High-powered Microwave Advanced Missile Project (CHAMP) névre hallgat. Ez utóbbi azonban az egyes épületeken belül bénítaná meg a különböző elektronikai (számítógépes és rádiórendszereket).

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 723 083 megtekintés

Videó: 48 933 400 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028524

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh