Összecsapások robbantak ki szombat este tüntetők és rendőrök között Kairóban, illetve két másik egyiptomi nagyvárosban, az összetűzésekben két ember meghalt és több százan megsérültek. Vasárnap is folytatódtak a tüntetések.

Egy ember meghalt, és 676-an megsérültek a kairói Tahrír téri tüntetésen. A helyszínre vezényelt rohamrendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel próbálták szétoszlatni a téren tüntető több ezres tömeget, és felszámolni a tiltakozók sátortáborát, de a demonstrálók ellenük fordultak, kövekkel dobálták meg őket, és felgyújtottak három páncélozott rendőrautót.

A rendőröknek rövid időre sikerült kiszorítaniuk a tüntetőket a térről, de miután beesteledett, ismét több ezren özönlötték el e teret, s gumiabroncsokat gyújtottak fel. Helyszíni jelentések szerint a rendőrök visszavonultak a környékbeli utcákba, s hagyták, hogy a tüntetők újra birtokba vegyék a teret, majd éjfél előtt újra a térre indultak, s ismét könnygázt vetettek be ellenük, a tüntetők pedig kőzáporral fogadták őket.

A belügyminisztérium közlése szerint a 676 sérült közül negyven rendőr. A halálos áldozat egy 23 éves férfi, akit mellkasán talált el egy gumilövedék. A rendőrök 18 tüntetőt vettek őrizetbe.

Helyszíni beszámolók szerint a választások előtt kilenc nappal történt erőszakcselekmények a februári Tahrír téri eseményekre emlékeztetnek, amelyek a Mubarak-rendszer bukásához vezettek. A tüntetők a reformok lassúságát kifogásolják, és az ellen is tiltakoznak, hogy az országot irányító tábornokok meg akarják őrizni hatalmukat a jövőbeni polgári kormányzat felett.

Szombat este tüntetések robbantak ki más egyiptomi városokban, így Alexandriában és Szuezben is. Alexandriában mintegy 800 ember gyűlt össze a biztonsági szolgálat igazgatóságánál, s azt kiabálta, hogy a belügyi hivatalnokok "orgyilkosok". Szemtanúk szerint lövések dördültek el a tüntetés színhelyén. Az egészségügyi minisztérium egyik helyi illetékese közölte, hogy egy ember meghalt és egy megsérült az alexandriai tüntetésen - gumilövedékek találták el mindkettejüket.

Szuezben mintegy ezer ember tüntetett egy rendőrőrsnél. Kövekkel dobálták meg az épületet, és be akarta hatolni oda. A rendőrség könnygázzal és levegőbe leadott lövésekkel fékezte meg a tömeget.

Vasárnap folytatódott a hatalmat gyakorló katonai tanáccsal elégedetlen tömegek tüntetése a kairói Tahrír téren, ahol ismét szórványos összetűzések voltak tüntetők és rendőrök között.

A demonstráció több ezer résztvevője amiatt vonult az utcákra, hogy kilenc hónappal Hoszni Mubarak elnök megbuktatása után még mindig a hadsereg kezében van a hatalom, a rendőrség pedig ugyanolyan brutálisan lép fel békés tüntetőkkel szemben, mint Mubarak uralma idején.

Egyiptomban nyolc nap múlva kezdődnek a parlamenti választások, amelyeknek lebonyolítását veszélybe sodorhatja az országszerte erősödő erőszak.

Forrás: atv.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 689 858 megtekintés

Videó: 48 901 449 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022878

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh