Először nyilvánítottak nemkívánatosnak egy külföldi, nem kormányzati szervezetet Oroszországban. Az úgynevezett külföldiügynök-törvény alapján a demokrácia fejlődését támogató National Endowment for Democracy (NED) amerikai alapítványt utasítják ki az országból.

“Tekintettel a szervezet tevékenységének alapvető céljára, az ügyészség arra a megállapításra jutott, hogy a NED veszélyezteti Oroszország alkotmányos rendjének alapjait, védelmi képességét és biztonságát” – olvasható az orosz legfőbb ügyészség közleményében.

A döntést az igazságügy-minisztérium elé terjesztik, amelynek be kell tiltania a demokrácia fejlődését támogató, 1983-ban alapított National Endowment for Democracy tevékenységét Oroszországban.

Az ügyészség olyan oroszországi civil szervezetek finanszírozásával vádolja a NED-et, “amelyek kétségbe vonták a választási eredményeket, valamint részt vettek a hatósági döntések befolyásolására és az oroszországi katonai szolgálat lejáratására irányuló politikai akciók szervezésében”.

“A szervezet ezzel a céllal 2013-2014-ben közel 5,2 millió dollár támogatást nyújtott az orosz nem kormányzati szervezeteknek” – írták az ügyészség által kiadott közleményben.

Az orosz parlament felsőháza (Szövetségi Tanács) július elején tucatnyi külföldi civil szervezet kitiltására tett javaslatot, és a NED már ezen a listán is rajta volt.

A Vlagyimir Putyin orosz elnök által május végén – a jogvédők kifogásai ellenére – aláírt törvény alapján a nem kívánatosnak minősített szervezeteket betilthatják és azokat közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják, vagyonukat befagyaszthatják. A döntést az orosz legfőbb ügyész vagy helyettesei hozhatják meg a külügyminisztériummal egyeztetve.

A washingtoni székhelyű National Endowment for Democracy legfőbb célja “a demokratikus intézmények fejlesztése és erősítése világszerte”. A szervezet működését jelentős részben az amerikai kongresszus finanszírozza.

Forrás: globoport.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 700 522 megtekintés

Videó: 48 911 615 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024481

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh